István beszámolója 2003-ból, mindenféle szállodákról és kalandokról

 

Város

Hotel

Ár

Hendek

Otel..

40 milla.

Amasya

Ilk Pansyon

30 milla

Divrigi

Szot szálló

15 milla

Erzurum

Otel Akcay

20 milla

Artvin

Otel Karahan 

35 milla

Rize

Otel Tiflis 

20 milla

Akcabaat

Aqua park Otel

60 milla

Erzurum

Otel Kral  

30 milla

Dogubayazit

Otel Orta Doga

40 milla

Van

Otel Bayran 

35 milla

Tatvan

Otel Ürgün  

24 milla

Siverek

Otel Karahan 

20 milla

Kahta

Kommegane Pansyon

25 milla

Gaziantep

Otel Kaleli

45 milla

Göreme

Motel

30 milla

Beysehir

Otel Park 

25 milla

Denizli

Denizli Pansyon 

20 milla

Turunc

bérelt Apartman

32 milla

Gelibolu

Otel Yelkenci 

25 milla

Edirne

Otel Saran  

50 milla

 

Hendek, Otel……40 milla. ( alku nélkül ) A nevére sajnos nem emlékszem, nem írtam fel, este fél 11 volt, de csak ez az egy szálloda volt az egész településen.

Az Istanbul-Ankara autópályáról a Sakarya-i elágazást elhagyva, kb. 20 km. után kell letérni, Vanda már nagyon kornyadozott. A szálloda olyan 3 csillagos lehet (török viszonylatban) de a jobb fajtából. Nagy parkoló a bejárat előtt, nagyon kedves és figyelmes személyzet.

A szobák és a folyosók színtónusa olyan „színházi vörös” szőnyegekkel és szobatapétával. Színes kis TV. Tágas szoba, nagy ágyakkal, szép fürdőszobával, vastag frottír törülközőkkel és vendégpapucsokkal!! (Ezen kissé elcsodálkoztam, igaz ezt a szolgáltatást nem vettük igénybe.)

Reggeli a standard: sós feta jellegű sajt, fekete olajbogyó, paradicsom, tea. De nagyon igyekvő és kedves fiatal pincérfiúk (kb. 12 évesek!!!), lányom kedvéért még forró tejet is hoztak a tea helyett.

 

Amasya, Ilk Pansyon,30 milla.( alku nélkül ) Ó utazó, ha a városba tévedsz ezt a panziót ki ne hagyd!

Egy építész bérelte ki a régi papi méltóság rezidenciáját és nagyon szépen felújította, de megőrzött mindent mi eredeti (faburkolat, belső falak, kárpitok, szőttesek stb.) Ha jól emlékszem nincs sok szoba az épületben talán 9 ?, körbevitt, de a szobák ára ( 50€) nagyon borsos volt, de annyira megragadott a hely, hogy szerettünk volna maradni. Látta, hogy értékelem a helyet s azt mondta: van egy kis szobája az udvar végén is, a régi széntároló és kovácsműhely szomszédságában, kicsi de dupla ággyal. Vanda azonnal beleszeretett a helybe: „apaaaaaa itt maraaaaaadjunk!”

Hímzéssel díszített párnák, hófehér ágynemű, török szőnyegek a földön. A szoba pici, tényleg egy falat az egész, de van egy frissen felújított és  csempézett tusoló és a wc is bent van a parányi fürdőszobában.

Érzed a szobában a szomszédos kovácsműhely fanyar füstjének „aroma nyomait”, ott keringenek körülötted a levegőben. A reggeli az egyenesen fenséges, amikor becsekkoltunk este megkérdezte, mikor akarunk reggelizni, mert van egy francia csoportja. Mondtuk utánuk. A franciák el, és mi kettesben a lányommal a köves udvaron a helyi mintázatú asztalterítőkkel borított asztalok között, választhattunk hova parancsoljuk. Ülsz az udvaron, a reggeli nap rézsútos fényénél a panzió macskájától körberajongva ( azt hiszem mi a ½ 9-es időpontot választottuk), majszoltuk a friss kenyeret, a standard reggelit, de itt adtak kétfajta dzsemet is, mint a békeidőkben valaha, a kétfajta dzsem külön-külön kis üvegtálkában, ahogy azt illik.

Ültünk és bámultuk a csodálatos régi török ház szépen felújított homlokzatát és a hangulatos udvart.

 

Divrigi, ”Szot szálló” 15 milla (alku nélkül ) Na ez a hely megér egy külön misét. A lonli szerint két, azaz kettő darab hotel van a faluban, egy jobb meg egy sz…(szegényesebb). Na ebből az igaz, hogy egy van, a jobbik, az újabbik, a nagyobb. (a másik bezárt) Csak az éppen tele volt.

Ott álltam megdöbbenve a gyerekkel a semmi közepén, mert azért lássuk be Divrigiben lenni, az egyenlő azzal, hogy az ember úgy érzi, hogy lement a térképről. Állok és lesírt rólam, hogy ilyen nincs, most mi lesz, ott a gyerek, meg ott az apja ígérete melyet anyának tett. Hogy is szólt az anyai intelem?

 „ figyelsz arra, hogy a gyerek rendesen egyen és minden este NEM A KOCSIBAN, NEM SÁTORBAN HANEM  NORMÁLIS, TISZTA, KÉTÁGYAS SZÁLLODAI SZOBÁBAN FEKÜDJÖN LE! „

Kissé kiakadtam a kétágyas kikötésen, kérdeztem is, hogy mi a nyavalya ütött belé, hányszor van úgy a nyaralásaink alatt, hogy a kétágyas szobában én fekszem kettesben a gyerekkel egy ágyon, Ő meg egyedül a másikban, ha akkor ez nem probléma, akkor most mi a van? Asszonyi ész, egyem az agyát, közölte, hogy azért e kikötés, hogy én nyugodtan tudjak kényelmesen aludni, mert vezetek egész nap a gyerek, meg éjjel forog, fel fogok ébredni, szóval nehogy kialvatlan legyek. Mit lehet erre mondani? Az ember néz bambán a feleségére, miközben a szemében az értelem a valami és a semmi határán imbolyog, s megpróbálja meggyőzni az asszonyt, hogy ne pánikoljon, mert minden rendben lesz. (megígér az emberfia bármit, csak hamarabb szabaduljon, de ha megígértem, akkor betartom! S nem azért, mert fél a férfi a gyerekszájtól, hogy anyának elmondja, hogy mi minden történt, hanem csak azért, mert így nevelték)

Odajött egy helyi ember miközben a parkolóban kászálódok befelé a kocsiba és kérdi kézzel, lábbal, hogy mi van, mondom ékes török nyelven, hogy tam (tele) az otel. Mutatom hogy gyerek ott hátul, most mi lesz? Bos oda var? ( kissé hézagosan, de szabadon fordítva valami szoba kiadó?-t jelent ). Inti hogy nem tud ilyesmiről, de mutogat a falu ÉK végébe és csak hajtogatja hogy otel, otel.

 Mutatom és mondom, hogy yok (nincs) de Ő csak hajtogatja, hogy evet oteli, evet! De hát onnan jöttem, hiszen kimentem a falu végéig, s ott fordultam vissza, még egy rendész ki is jött valami telep előtt és nagyot nézet a rendszámomon. ( mert amúgy a faluban sem az UNESCO védnökség alatt lévő Ulu dzsámi sem a hotelek nincsenek kitáblázva.) De csak tudja mit beszél, ha nagyon erősködik, nekem már úgyis mindegy, ezért szorulok az asszonytól, ebből tuti hogy kocsiban alvás lesz, na hadd lássa bennem a jóindulatot hogy az idegen efendi megfogadja a szavát és megadóan elindulok a jelzett irányba!

Ki megint a falu végére, megállok a rendész előtt, mutogatja, hogy mi van. Értésére adom, hogy a hotel tele van, s itt van valami otel, azt bizonygatták a faluban. Kis épületbe be és lázasan elkezd telefonálni. Ó akkor mégsem alkonyodott be nekünk annyira! Szegény lányom meg vígasztal: „apa nem baj ha a kocsiban kell aludnunk, ígérem hogy nem mondom el anyának”. Azt hittem, hogy elsírom magam, elszorult a torkom, ilyen nincs, hercegnőm igazi kincs, a szolidaritás apával, már ezért megérte hogy elvergődtünk idáig. Akkor azt a pillanatot nem cseréltem el volna semmire (ma sem)!

 Ülés mögé benyúlok, ki a két kis üveg 0,33 cl. magyar pálinka, vittem vagy 20-25 db-ot ki az útra magammal, csak úgy osztogatni, ilyen meg ehhez hasonló alkalmakra, vagy csak úgy ha olyan a hangulat, jön ki az ember én meg nyomom a kezébe a kísérő szöveggel: madzsarisztán raki, nem érti de meg van illetődve. Magyarázza, kapun be, menni egészen addig, míg lokanta balról, ott vár frend. Már sötét van de behajtunk, lépésben fel az úton, úgy 200 m-re kis ember integet a sötétben és mutatja hogy csorogjak utána, egy parkoló az épület hátuljánál, annak is a távoli sarkába be a fák alá.

Nem értem a dolgot, hogy miért nem a bejárat elé, de nagyon magyaráz valamit és látom az aggodalmat az arcán. (később kiderül hogy a telep, én csak úgy hívtam, hogy 60 években épült Balaton melletti régi SZOT szállók néznek nálunk így ki, török dolgozók részére valami üdülő, de egy részében 2-3 emeletes házakban szemmel láthatóan laknak (huzamosabban) az emberek. ) Gondolom idegent nem fogadhatnak.

Szóval akkor magáról a „szállodáról”.

A recepció és a „hall” az a szokványos, kissé az idők által megviselt, kopottas képet mutatja, de amikor közölte az árat mely olyan alacsony volt eszembe sem jutott alkudni, meg különben is, a 3x is kifizettem volna csak ágyban tudjam a gyereket. Na vezetnek fel, PVC padlós folyosó, szoba szintúgy, két normális ágy, lakótelepi szokványos erkély és fürdőszoba WC-vel. Ágynemű tiszta csak kissé régi, ágy nem gödrös.

A fürdőszoba? Hát ott megállt az idő. Úgy 30 évvel ezelőtt.

Nos hogy is fogalmazzak, hogy ne legyen félreérthető vagy sértő, hiszen Ők azt adták, amijük volt, de azt jó szívvel és kedvességgel, nyíltsággal, gondolom az ottani szakszervezetnek sem lehet sok pénze a szükséges felújítások elvégzésére. A kád, zuhanycső és a WC a fürdőszobával egyidős. Maradjunk annyiban, hogy a gyerek és én is papucsban tusoltunk a kádban. Nem volt piszkos, csak végtelenül lepusztult az egész helység.

De ha nincs más a faluban, akkor jó tudni, hogy ott a falu végén lehet próbálkozni. (A Zara felé kivezető úton van a falu szélén, ahogy elhagyja az ember a faluban a jobb kézre eső pályaudvart, onnan kb. még 1 km. )

Hja és a szoba árában benne volt a vacsora, na ez is egy külön sztori. Becsekkolunk a szobába, de csak hajtogatja, hogy jönni gyorsan, mert lokanta bezár. Én meg mutogatom nem baj, mert előbb úgyis kis séta a gyerekkel utána alvás, kaja nem lényeges, maikor bevillan, hoppá, mit ígértem anyának?

Na jó akkor megadóan caplatok a recepciós mögött le a földszintre, majd még onnan is lejjebb. Hová visz ez minket? Mindegy az elemi udvariasság megkívánja, hogy kövessük. Alagsorba le. ott egy amolyan üzemi étkezde tálcával meg alumínium evőeszközökkel, ahogy azt kell. Én nem vagyok éhes, egy tálca elém, kérdi jelbeszéddel a recepciós, hogy mi van? A gyerek, mutatom csak Ő nekem a gyomrom nem jó ( nem a fenét de én csak disznó és csirkehúst eszek, ilyen fenemód válogatós vagyok, mást nem, akkor sem ha felfordulok ) mert láttam a tálban hogy sötét a hús színe, na ez csirke nem lehet, azt egyből kiszúrtam, a disznóhúsra meg ugye arrafelé annyi az esélyem mint a mókusnak az erdőtűz átvészelésére. Piláf egy másik tálban, leülünk egy asztalhoz.

Vanda kérdi, hogy mit fog enni? Mondom ami a tányérjaiban van: rizs az biztos, azt szereti, a hús, hát mondom neki a felnőtt biztonságával, hogy biztos marhahús, azt meg szereted. Vállalkozó szellemű hercegnő, meg fenemód éhes, mert délután Sivasban nem volt hajlandó a stuffed potato-t bevállalni, de aztán kinyögi, hogy apa a hús csíp. Hát akkor marad a rizs. Közben a két asztalnál odább szemmel láthatóan tehergépkocsi vezetők eszik ugyanazt, amit mi is kaptunk. Az egyik felpattan és rohan ki a helységből. Mi van, lőnek, vagy mi van? Viharzik vissza, kezében párás üvegkancsóban tiszta víz és két pohár. Leteszi ahogy csak Ők tudják ( meg mi is tudtuk valaha, csak útközben valahogy leszoktunk róla ) mosolyogva, teli segítő szándékkal, aki eszik az biztos iszik is. Vanda meg már nyúl is érte, mert szomjas. Miközben mosolyogva megköszönöm a férfiú kedvességét, mondom a gyereknek, hogy nehogy igyál, más sem hiányzik, mint az első héten egy kiadós hasmenés. De apa, a kezemben a pohár, tegyem le, az udvariatlanság, nem? Mondom, semmi vész, töltsél apádnak, majd megissza, legalább látják hogy milyen jól nevelt vagy. A gyerek cselekszik, csak közben kérdi: és a Te hasad nem fog menni? Megnyugtatom, hogy nem, mert ott a 0,7 Grant’s a hátizsákban, ha felmegyünk, ráiszok. De akkor pálinka szagú leszel. Az igaz, de akarsz inkább cserélni, Te iszod a vizet meg a pálinkát. De hát Te sem szereted, mindig összerázkódsz tőle, mondja gyermeki értetlenséggel a hangjában. Az igaz kicsim, felelem neki, de ezt hívják árukapcsolásnak. Valamit valamiért.(Egyébként meg tényleg nem ment a hasam, csak a fejem fájt, mert nem bírom a piát, innám én, csak nem bírom, mert azonnal fáj a fejem tőle)

 

Erzurum, Otel Akcay 20 milla. Itt már alkudtam, csak éppen figyelmetlen voltam, ugyanis a lonli éppen ezt a hotelt említi, mint dirty „kategóriájút” (erre rá is jöttem, miközben este forgattam a lonlit keresvén a város nevezetességeit).

De hát délután volt, s nem volt kedvem harmadik kört is tenni, miután az első körben 80 millás ajánlatom volt a centrumban, de az ár hallatán úgy megnyúlt a fejem, hogy látták, nem belőlem fognak napi bevételt kisajtolni. De a recepciós kedves volt, telefonált, majd mondja várjak, jön a frend, és elvisz a csíp kategóriájú hotelbe.

Úgy is volt, fiatalember robogón megérkezett, átült mellém, és irányít. Be a bazár szűk utcáiba, közben fél szemmel nézi, hogy az efendi hogyan boldogul, én meg vigyorral a fejemen nyugodtan lavírozok. Öregem, ha Te tudnád, hogy a Kiklád szigetek belső hegyi falvain mulattam el hat nyarat a nyolcból, ha ott boldogultam, akkor ez nekem nem jelent problémát. Nem úgy az utánam jövő biciklistának, ki a követési távolságra fittyet hányva erős koppanással érkezik a hátsó műanyag ütközőmre, kinézek, mutatom mi van, hosszú a fékutad, ne rám csodálkozz hanem az öreg bácsikára aki kilépett elém a járdáról. Mosoly mindkettőnk részéről, int, hogy minden rendben van én meg széles vigyorral követem tovább a navigátorom tanácsait.

A Yakutiye medresével pont szemben, a széles út másik oldalán van a szálló, azt hiszem, 4 vagy 5 emeletes. A főút felé eső modernebb oldala, olyan barnás színű, inkább vöröses a hátsó része meg pocsék piszkosszürke.

Mi a hátsó fertályon, a szűk kereskedőutcára néző legfelső emeleti szobát kaptuk. (tiszta Velence volt, csak a lagúnák hiányoztak, galambok tömege turbékolt a tető párkányán felettünk) hall régi, sötét, kis recepciós pulttal, lift van és szolgálatkész személyzet.

A szoba? Hát Nagyváradon ezt a színvonalat régen garniszállónak hívták. (de ott pejoratív értelemben!)

Valami felismerhetetlenül megfáradt olívzöld (vagy szürke) olajfestékkel lemázolt falak, ősrégi dupla ágy (de tiszta ágynemű) kopott múlt századi kanapé, régi bútorok, kicsinyke kis ablak a szobán (nem látott festéket ki tudja hány éve), kilátással a szűk utcára. A fürdőszoba wc-vel ugyanabból a korból, felújításon nemigen eshetett át. Tusoló állandó melegvízzel ( ez kissé meglepett, mert gondoltam, ha áramszünet van, akkor nuku melegvíz, de nem így működött). Éppen a második kanyar fel cuccolásánál tartottunk, amikor mutatják, hogy lift nem megy, mert áramszünet köszöntött be.

Nem lehetett nem észrevenni, mert az egyébként is homályos hallban az orrunkig sem láttunk, a szűk utcáról nem sok fény szüremlett be. Nem baj, így legalább lányom legnagyobb örömére megismerkedtünk a szőnyeggel borított lépcsőházzal (állítom, hogy ez van a legjobb állapotban az épület hátsó részén) miközben felfelé menet játszhatott mindkét elemlámpával. Na de most mondja meg valaki, aki volt gyerek, hogy a gyerekkorában nem játszott az elemlámpával?

Dehogynem mi a bátyámmal igen, aztán apám másnap reggel, amikor ment hajnalban bringával melózni, világítás meg nuku, délután alighogy hazajött már jött is a keresztkérdés, melyikőtök játszott az elemlámpával? Majd jött a menetrendszerű pofon is, na jó nem nagy, csak úgy népnevelő szándékkal, persze sok értelme nem volt, mármint a pofonnak, mert legközelebb, ha volt olyan elővigyázatlan, hogy elérhető magasságban hagyta az elemlámpát, akkor mehetett újabb laposelemért a boltba.

Na jó, volt hogy nem az elemlámpa világító funkcióját használtuk ki, hanem kivettük belőle a laposelemet és a nyelvünkkel vizsgáltuk, hogy mennyire bizserget. Ilyenkor persze szemrebbenés nélkül tagadó válasz jött apám firtató kérdésére, mi ugyan a lámpával nem játszottunk, az tuti is. Nem is hazudtunk nagyot, hiszen a konkrét kérdés nem az elemre irányult, nemde? A kérdésben megbújó tágabb, mondhatnám áttételes értelmet meg hadd ne várják már el egy 4-5 éves gyerekpárostól!

Szegény bátyám, hányszor belevittem ilyesmikbe, s Ő jó testvérhez híven, mindig követett.

De a lányunk már nem nyalogatja az elemet, lévén, hogy ceruzaelemek vannak benne, így kissé körülményes lenne számára a dolog, de világítani azt igen, az egy nagyon jó játék.

Reggeli nincs az árban, de van színes Tv a szobában, ha van áram, akkor kitekinthetsz a világra.

De még az áramszünetnek is megvannak a maga előnyei, mert ki a fene kuksol a félhomályos szobában? Elemlámpa fényénél gyors tusolás majd le az utcára sétálni. A boltokban kis benzin vagy gázlámpák az eladótérben, vagy a bejáratokban. Te Metell, megfigyelted már, hogy ha játékról ( baba, villanyvonat stb. ) van szó, minden gyerek a töksötétben is éjjel is látó bagolyba megy át? Megyünk, mendegélünk, valami bizalomgerjesztő kebabost keresünk, s mit ad Isten, egy olyanra bukkantunk, ahol a forgó nyársra szerelt hústömeget nem gázzal, vagy villannyal (na jó akkor éppen nem volt, de nem ez a jellemző) hanem keményfahasábok égetésével keletkezett parázzsal sütötték. Te ha arra jársz megint Erzurumban, ha jössz lefelé a Yakutiye medreszétől a jobb oldalon, elhagyod a park sarkát, mész tovább egyenesen a saroktól úgy 100m-re van ez a kebabos, valami fenséges a fától az íze!!! Ki ne hagyd, ilyet törökben nem láttam (keményfa tüzelésű gyros, jó mi? )

Szóval lányom a számomra tök sötétben kiszúrja a sötét kirakatban megbúvó babák halmazát, minden napra be volt ígérve, jó viselkedés esetén valami kis ajándék ( rágó, kis karperec mütyürke, hajcsat, tudod Te is hogy megy ez ) de egy zenélő baba mely a szoba árával vetekszik?

Na de apaaaaaa lééééééégy  szííííííííííííí…. és apa hanyattdől az ellágyulástól, majd kőkemény alku következik. Mármint én csak szeretném hinni, hogy kőkemény vagyok, de hát a kurd atyafi van előnyben (s nemcsak a hazai pálya miatt), ott a gyerek mellettem, tudja Ő is meg én is, hogy meg fogom venni a babát. Ez a tény már elrendeltetett. Itt csak Ő nyerhet a bolton, de azért rendes, az üzletnek és az alkunak keleten megvannak a maga szabályai, ezért szorult helyzetemre való tekintettel enged az árból. Úgy 25%-ot. Azt hiszi csak Ő nyert. Pedig tévedett, én is, nyakba ugrásos ölelést és hatalmas puszikat. Miközben lányom hálálkodik, kicsinyke válla felett összemosolygunk egymásra. Mindkettőnknek jó napja volt.

Akkor az utca alapzajában nem is igen jutott el a tudatomig, hogy mit vettem. Másnap autózunk fel a Tortum tó felé, csend a kocsiban, apa mélázik a táj szépségein, egyszer csak valami éles fejhangon, valami Istentelen visításnak tűnő nyekergés hallatszik a néma csendben hátulról lányom irányából. Te Metell úgy meg ijedtem, hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy letépjem a kocsit az útról. A török baba volt, valami helyi népdalt énekelt.

A szálló fekvése egyébként kitűnő, a Cifte medresze olyan 300-400m-re van tőle.

Artvin, Otel Karahan, 35 milla Egy nehéz nap éjszakája. Koradélután, alighogy elhagytuk a Tortum vízesést leszakadt a hegyoldal a hirtelen jött égi áldástól.

Apropó vízesés. Egész délelőtt szakadt az eső, de ez nem gátolt meg minket abban, hogy lekanyarodjunk a főútról, be a sáros parkolóba, kiugrom a kocsiból, lenézek a teázó teraszáról s mi fogad? Csontszáraz sziklafal némi zöldmoha körítéssel. Hajaj, itt valami útikönyvbeli átverés esete forog fen, éppen szállok visszafelé, mikor is jön a helyi erő képviselője s invitál egy teára. Mondom neki, hogy nem igazán a tea miatt jöttem, mi van a selalesivel (vízesés)? Mutat lefelé az előbb megszemlélt sziklafalon, mondom yok (nincs). Mosolyog, és magyarázza széles mozdulatokkal, hogy menjek csak lefelé a lépcsőkön, majd mindjárt lesz az is. Á ugyan már, ez biztos ugratás, vagy 40 méteres sziklafal, csak látnám a víznek a nyomát, már ugye ha lenne. De csak erősködik, és bíztatóan mosolyog, hát mit tegyen ilyenkor az ember, csak nem veszem el a kedvét.

Rávettem hercegnőt, hogy húzza magára apa esőkabátját, úgy nézett ki benne, mint egy élő 1FC Köln fanatikus csak épp a sörös korsó hiányzott a kis kezéből, apa meg csak úgy sportosan egy szál pólóban a szakadó esőben irány lefelé a lépcsőkön.  A pólónak az alját visszahajtottam a hasamról, oda csomagoltam a Nikont, így aztán ketten a lányommal úgy néztünk ki, mint egy élő focireklám és egy lestrapált szakállas hastáncos duettje.

Alig haladtunk el a zsilipkezelő mellett, mert az volt az emberünk, visszanéztemben látom, hogy egy olyan fél méter átmérőjű kereket kezd el forgatni eszeveszett sebességgel, mely egy függőlegesen mozgó zsilipkaput emelt fel egy olyan méter szélességű beton vályúban és már zúdul is lefelé a víz a sziklafalon. Na ezt csinálja utánunk valaki, tavaly július 29.-én kedden délután 3 óra magasságában saját külön bejáratú vízesésünk volt!!

Tehát ha nem lát valaki vízesést, akkor nem kell mindjárt kétségbe esni, van ott víz, csak ki kell nyitni a csapot…. Újabb kis ízelítő a helyiek kedvességéről, nem fogadott el semmit, sőt még Ő hívott meg teára, még jó hogy fel voltam szerelve kis üvegekkel!

Szóval hegyoldal: a hirtelen jött égi áldástól több helyen a lezúduló patakok okozta átfolyások miatt törmelék zárta el az országutat, de mint Metell írta a beszámolójában, nem kell aggódni, arrafelé az ilyesmire fel vannak készülve. Én kevésbé, mert Erdélyben nem ez volt a divat, mármint a gyors cselekvés, ott, ha ilyesmi történt, akkor jó ideig az út lezárva s járhatatlannak nyilvánítva. Kissé betojtam, térerő sehol, anya reggel óta nem tud rólunk semmit, ha nem jelentkezem rövidesen hát nyakamra küldi a magyar mozgó haderőt a felkutatásunkra.

Megint csak az emberek kedvessége, sor elején álltam a kőkupactól vagy 50 m.-re, mögöttem kamionosok, látják, hogy a külföldi efendi kis gyerekkel tanácstalanul téblábol, jönnek, s mutatják hogy tamam, tamam (minden rendben) jönnek nemsokára takarítani az utat. Leguggoltunk az út szélén csak úgy török módi szerint egy kis beszélgetésre, elővettem az Erzurumban vásárolt szőlőt és amúgy kézzel lábbal társalogtunk. S láss csodát egy és háromnegyed óra múlva jött szemből a spéci úttakarító jármű és lehetett menni, letolta a sarat és követ a Coruh folyóba aztán gyorsan egy-két kocsi átgázolt a sáros átfolyáson, megint egy kis takarítás újabb két kocsi áthaladhatott.

Estére az átélt izgalmak hatására úgy voltam, hogy mindegy hogy mit csak gyorsan valamit. Artvin közepén elő a lonlit, (hja, amúgy nem semmi a városba felkapaszkodni! ) s a Merkez camii közvetlen szomszédságában található hotelre esett a választásunk. Valami építkezés folyt a közvetlen szomszédságában, ezért parkolásra nemigen akadt sok hely, beálltam a betonvasak mellé. Amolyan félig modern épület, olyan 10-15 lépcső vezet fel a hallba, kis pult, szokványos kép. Este lévén, voltak vagy négyen előttem, mind szobát szerettek volna (volt, nem kellett aggódni) Nemigen alkudtam, valahogy olyan minden mindegy hangulatban voltam, már tele volt a mobilom anyának a szemrehányó SMS-vel. Kell ennél több egy férfiembernek? Nemigen.

Az volt az érzésem, hogy amolyan utazó ügynökök szállodája ez, csak és kizárólag férfiak voltak a pultnál (és másnap a reggelinél is) Szoba kifogástalan, három ágy!, nagy fürdőszoba tusolóval, színes tv, friss tiszta és szinte új ágynemű. Reggelinél kimondottan az volt az érzésem, hogy valahol valamelyik Erdélyi szállodában vagyunk, fa lambéria körben, piros szőnyeg, nehéz fa székek, piros abroszok. Standard reggeli, semmi különös. 

 

 

Rize, Otel Tiflis,20 milla. Valamit jó lesz megjegyezni, ha valaki arrafelé veszi útját, s a városban akar megszállni, akkor a szerdai napot el kell kerülni. „Wednesday Rize is full !  Hogy miért, erre nem kaptam a negyedik hotelben sem értelmes választ, de mindenhol ezt válaszolták. Hogy miért nem a kedd vagy a szombat? Mindegy, a harmadik kört tettem meg a lonli alapján, amikor is besokalltam, ki a főtérre a Tourist information-hoz, naná hogy zárva, ott téblábolok, jön egy kedves férfiember s kérdi hogy segíthet-e? Hát persze, rázúdítom a szerdai elutasító válaszokat, mosolyog, mondja, hogy kövessem, Ő be egy vadiúj Passatba én meg próbálok lépést tartani vele.

Aki jár majd Rizeben, rájön, hogy nem is olyan egyszerű feladat ez a belvárosban. Be egy modern szállodába, eszmét cserél a recepcióssal, rázza a fejét, jön a Wednesday szöveg. Újabb rábeszélés, telefon, majd a recepciós kis névjegykártyát nyom a kezembe, kijön az utcasarokra és mutatja a kb. 150 m-re található hotel Tiflis-t. Átsétálunk lányommal, a kis kártyát előveszem, mondom ki küldött, széles mosoly, közli 25 milla, mondom OK de azért megkérdem kissé gyanakodva, habár a lonli nem említette azon szállók körében akiknél a törzsvendégek iparszerű kéjelgéssel keresik a mindennapi betevőt , hogy” No Natashas ?” Természetesen nem, de azért lemehet 20-ra az árral, csak nincs benne a reggeli, közli széles mosollyal. Nagy dolog, gondoltam, a standard különben is a könyökömön jött már kifelé. A recepció ok, nagyon modern, félemeletre csigalépcső fel, üvegkorlát stb. hm, nem is olyan rossz, még akkor is ha parkoló sehol, az utcán kint a szálló előtt lehet megállni, de mindegy, már akkorra megtapasztaltuk, hogy lehet bízni a közbiztonságukban.

 Kulcs kezemben, fel a harmadikra, belépek a szobába, és mindjárt tele is lett a szoba. Velem. Egy nagy duplaágy, mellette annyi hely a szekrény és a fal között hogy a lányom éppen elfért. Fürdőszoba dettó, ha a gyerek beült pisilni én nem tudtam volna bemenni zuhanyozni mert nem fértem volna el a térde mellett. Ablak az volt a szobán (nem nyitható!!! ), de az ablaktól úgy 4m-re!!! szürke tűzfal, szobában tök homály.

Mindegy úgyis csak aludni fogunk, nyomás ki a városba, késődélután volt, telefonkártyát venni s felhívni anyát, hogy megvagyunk. Csavargás némi pizza evéssel kombinálva, habár a nevét a pizza vendéglőnek nem jegyeztem meg de a pincér biztosított róla, hogy a város legmenőbb helye, hiába a lányom női érzékkel kiszúrja ez ilyen helyeket, még várnunk is kellett!!! egy felszabaduló asztalra. Szemmel láthatóan tényleg menő hely lehet, mert tele volt török családokkal!  Kemencében kövön sütött pizza, ott készítik a tésztáját, válogathatsz a feltétek között.

Estére visszafelé menet valami Isteni sugallatra kisétáltunk a tengerparti úthoz ( két rövid háztömbnyire van a szállótól ) s mit láttunk? Na mit? Lunaparkot. A folytatást ki lehet találni. Éjjel fél tizenkettő volt, amikor a recepciós tágra nyílt szemekkel újra üdvözölhetett minket. Gyerek a sok játéktól kissé túlpörgött, úgy fél óra alatt elaludt, na apa is elteszi magát reggelig. Éppen álomba szenderülök, amikor ajtócsapdosás nevetés, csevegés, kávézás balról a szomszédból. Hű ha, hogy is volt ez a no Natashas? A csajok (csekély néhány szavas orosz nyelvtudásommal beazonosíthattam a származási országukat) műszakból ki illetve be, felfrissülni és lelkileg megkönnyebbülni jártak a szomszédságomba. Na akkor alvásnak ennyi. Vagy egy óra után elcsendesedtek ( kiürült a szoba ) éppen azon filóztam, hogy ennél már csak az lett volna nyerőbb ha a csajok egy kóbor numerára hoznák fel a klienst, azt hamarabb letudták volna.. Rá egy fél órára tőlünk jobbra ment ugyanez a műsor. Szóval nem bedőlni a hotel Tiflisben amikor azt állítják hogy No Natashas.

 

Akcabaat, Hotel Aqua Park Paradise 60 milla. Hát igen, ez a hely, ha nem is örökre, de még sokáig emlékezetes marad az egész család számára.

Rize Trabzon 75 km. egy rövid kis sóhaj, még akkor is ha a tengerparti úton törökjeink szeretnek kissé kockázatos előzésekbe bonyolódni. Nem árt nagyon észnél lenni, két olyan esetre is emlékszem, amikor is bátor törökünknek az arcán rémület szaladt szerteszéjjel amikor is a számára ( és számomra is ) a be nem látható kanyarban az én sávomban motorozik velem szemben és látom az arcán a megdöbbenést, hogy kerülök én oda, szemből, neki, szerinte nekem nagyon nem kellene ott lennem, hiszen Ő mégiscsak előzésben van.

Érdekes felfogás, mindenesetre egyesek a KRESZ-t arrafelé néha nagyon egyéni módon értelmezik. Szóval legyünk nagyon észnél, a hegyek közül kiszabadulva úgy érzik, hogy eljött a határtalan száguldás időszaka. Tegyék, de ha lehet csak a saját sávjukban. Szóval figyelni, figyelni és megint csak figyelni és arra számítani, hogy találkozunk, mégpedig ott, ahol elvileg nem kellene.

Trabzon reptér jobbról, közvetlenül a tengerparton, Rize felől jövet legalábbis, ide jön anya holnap este. Egy nap fórunk van a tervezett programhoz képest (Anit kihagytam) nézzünk valami tengerparti szállást, gyerekember fürödjön, apa megígérte, ezzel tartotta benne a lelket egész héten. Na tengerparti szállás sehol, Trabzonban főleg nem. De bíztatnak, menjünk túl a városon, akkor talán. Hát nem, vagy 20 km. is megtettem, Akcabaat is a hátam mögött, hova a fenébe megyünk? Vissza kellene fordulni, messze lesz Trabzon meg a reptér. S ekkor mint egy villámcsapás, ahogy döngetek a tenger jobbról a bal oldalamon megpillantom a hotel feliratát. Édes Istenem, egy csúszdapark, első lehetségesnél balra s vissza, fel a meredek kocsi behajtón, kapaszkodnék a recepció üvegajtaja felé, ugrik a parkolóőr (hű ha, ilyet eddig még nem láttam) s int a parkoló legeldugottabb sarka felé. Mi lehet a baja, de hát itt van egy csomó hely elöl? De csak erősködik tovább. Na jó, ha ennyire akarod. Vanda feszeng: Mi a baj apa, mit akar a bácsi? Nyugi kicsim, biztos csak túljátssza a szerepét. Kocsiból kiszállok s körbenézek: két fekete merdzsó, egy-egy audi, saab és rover.

Aha, most már értem, csak ránk kell nézni, mármint a kocsinkra. Tetőboxig sárral fröcskölt ócska golf. Hja így már értem, de azért ne adjuk fel, nézzük csak, vajon össze tudom-e hozni a gyereknek, mert azon filóztam, hogy egy ésszerű árért két éjszakára befizetném a Hercegnőt.

Na, úgy ahogy vagyunk, lányommal üvegportálhoz fel, néhány lépcső s már ott is vagyunk a hallban. Nem szoktam meghatódni, szállodától meg pláne nem, de ott éreztem, hogy kissé mintha elvetettem volna a kalapácsot. Tágas hall, üvegablakok a tenger felé, bőr kanapék sora, s öltönyös férfiak fekete csadoros nőkkel, vidám gyereksereggel körülvéve. Csobogó szökőkút és a kristály vitrinek között akkora Sony kivetítős tv, mint a külvárosi mozik normál vászna a régi békeidőkben. Hajaj, csak a gyerek meg ne tudja, hogy itt csúszdapark van (recepció után át a hallon, jobbra fordulni a tengerre néző marha hosszú teraszon és akkor eléd tárul a gyerekparadicsom) mert ha nem jön össze a buli, akkor nem bírok majd Vele.

Rendesek a recepción, habár kissé bizonytalanok az útleveleink láttán. Gondolom az öböl menti országokét jobban ismerik. Felvezetem jövetelem célját, mondom két éjszaka mibe kerül? Mutat a háta mögé a mélygravírozott réztáblára, a legolcsóbb double is 100 per nap. Mondom neki, hogy kissé sok, hat kocsit láttam a parkolóban, erősen levegős volt a hely (de lehet hogy csak a tágas terektől? ), de bevetem a külön fegyverem s előadom, hogy most csak ketten vagyunk, de holnap este jön a feleség is madzsrisztanból, szóval háromágyas kellene. Mondja pillanat, szól a főnöknek, közben gyerek ráncigál, had menjen addig megnézni milyen mozi terem van ott.

Főnök jön, megint útlevél vizsgálat, s kérdi mennyire gondoltam? Hja, ha már így vezeti fel a témát akkor úgy állhat a szobafoglalásokkal mint mi Pesten csúcsszezonban. Mondom naponta 60, ha nem jön össze, akkor inkább reggeli nem kell. Hova gondolok, itt náluk olyan nincs. Hát jó, akkor úgy látom nem tudunk megegyezni, de belépő fizetése ellenében jöhetünk majd csúszdázni? Hogyne, természetesen közli készségesen, de az útlevelet nem adja, én meg nyúlok érte és szólítom a lányom. Rám néz mosolyogva, és azt mondja, hogy rendben. Egyből fizettem, mielőtt meggondolta volna magát.

Megfogtam a gyerek kezét és kezdem átvezetni a hallon, Ő meg néz balra a falat betöltő Tv-re, mondom gyere nem a tv-ért jöttünk ide. Ki a teraszra, balra fordítom a fejét és megpillantja a csúszdákat. Gondolom nem kell leírnom  a hatást. Alig bírtam rávenni, hogy felcuccoljunk a szobába átöltözni fürdőnaciba. 3. emelet, hát a szoba olyan volt mint maga a szálló. Csúcs.

Lementünk csúszdázni. Nem egészen egy óra múlva törött orral, véres ábrázattal vitt a szálloda kocsija az Akcabaat-i kórházba. E esemény leírása megtalálható Metell beszámolójában.  Este már újra ott álltunk a recepción, apa frissen operálva emberrémisztő gipszförmedvénnyel az orrán. Én voltam a legnépszerűbb ember a szállodában, vagy ha nem is, de azért mindenki megbámult, mint Andy Warhol mondta volt valaha: mindenki lehet 15 percig híres ember. Maradjunk ennyiben.

Lányom nem evett egy falatot sem egész nap, úgyhogy tisztálkodás és lementünk vacsorázni az étterembe. Finom kaja, én csak néztem, a lányom meg nyammogott. Egy tál étel 20 milla. Hát igen, szükség törvényt bont.

Másnap reggel lementünk reggelizni, úgy kb. 5 m. hosszú asztal, két oldalán minden földi jóval megrakva. Kissé alulöltözöttnek éreztem magam a vászonnadrágban és a tiszta pólómban. A férfiak nyakkendőben fogyasztották el a reggelit. Ilyen egy hely ez.

A lányom egész délelőtt csúszdázott én meg félszemmel figyeltem minden mozdulatát. Csakúgy, mint a teljes vendégsereg engem, kissé feszélyezett a dolog, néha olyan érzésem volt mintha meztelen lennék, annyira bámultak az emberek. Persze ha belegondolok milyen látványt nyújthattam a gipsszel az orrom helyén, és mélyvörös ( később lila majd zöld ) véraláfutásokkal a szemeim alatt, megdagadt szájjal, hááááát…..

Éjszaka befutott anya gépe is, el volt ájulva, persze csak képletesen. Először amikor megpillantott tisztes távolságba húzódva lányunk mögött, utána a környezettől, amiben első éjszakáját töltötte velünk. 

 

Erzurum, Otel Kral, 30 milla Ezúttal már sokkal felkészültebb voltam Erzurumból, lévén, hogy néhány nap különbséggel immáron másodjára voltam itt. Tudatosan erre a hotelre esett a választásunk, figyelve a lonli tanácsaira. Közvetlenül a Yakutiye medressze parkjának sarkánál található az átellenes oldalon, bank van a sarkon, be az utcába, s ott van úgy 50m.-rel feljebb a szálló.

Nem megijedni, mert valóban úgy van, ahogy a lonli írja, úgy néz ki mint amit félbehagytak, illetve átépítenek ( vagy át akartak építeni ). Lent az utca frontján készült (készül) az üvegajtós portál, tök üres a kopár előcsarnok, balra fel egy kis szűk lépcsőn a magasföldszintre (vagy első emeletre, ezt nem tudtam eldönteni) balra a kis régi recepciós pult. 

Nem beszéltek angolul, de volt ott egy teázó kedves helyi úriember, aki segített mint tolmács az alkuban, 45-ről mentünk le az árra. Lift van, szoba standard, három ágy, tv, normális fürdőszoba, ablakok az utcára. Nem hátrány, mert fentről láthatod az utca túloldalán parkoló kocsidat, lévén hogy nincs parkolója a szállónak. Reggeli standard, de itt is a hallban (ahol a reggelit felszolgálják) egy olyan 2,5-3 m. átmérőjű kivetítős tv. Azon tanakodtunk a nejemmel, hogy ez itt valami státusz szimbólumféle lehet, minél kisebb az átmérő annál alacsonyabb a besorolása a szállónak?

Egy biztos, van ennek egy nagy előnye is, mármint a tv-nek.  Utunk során mindig olyan fél nyolc magasságában keltünk, nyolc után valamivel már lent reggeliztünk, s közben mindig ment a reggeli híradó, melynek a végén mutatják az időjárási térképet. Nagyobb városok név szerint felsorolva, mellettük az aktuális napi várható hőadag. Kajánul mutatom a nejemnek, hogy odanézz Diyar 36 Urfa 40, csak hogy tudd, hogy mi vár ránk. Reggelijük a szokásos standard, ha kilépsz a szállóból 5-10 lépés után balra fordulni s máris ott a piac, finom gyümölcsöket lehet venni reggel és úszik az utca a finom pékáru illatától.

 

 

Dogubayazit, Otel Orta Doga, 40 milla. Tapasztalatlanság és türelmetlenség, ugyanis nejem nagyon bosszús volt, mivel még  fiatal lévén az idő, azt vettem a fejembe, hogy nem szállás után nézünk először, hanem kimegyünk az Iráni határtól úgy 10 km-re található, Noé bárkájára emlékeztető sziklaképződményt megnézni.( nem a meteor krátert ! )

Ahogy haladunk a határ felé két irtózatosan megpakolt mikrobusz köré csoportosuló embertömeget pillantottunk meg az út túloldalán. De szó szerint tömeget, két kocsiban ennyi embert még életemben nem láttam. Biztos jó embereknek kellet lenniük, mert mint tudjuk, sok jó ember…. Hárman kiváltak a csoportból és az út közepére állva heves integetésbe kezdtek. Lassítok, nejem meg azonnal ezerrel: meg ne állj, nem látod, hogy néznek ki, itt az iráni határ, elment az eszed, bajba akarsz minket sodorni…stb. Én meg ugye csak megálltam. Kocsiból ki, mindjárt jönnek mellém és ékes arab nyelven (nem törökül, azt felismertem) mondják a magukét. Nem értem mit akarhatnak de már fogják is a karomat és vezetnének a kocsijukhoz. Nejem meg a kocsiból…… Na jó most már mindegy, megyek a felnyitott motorháztetejű mikrobuszhoz. Oda se férek, annyian állnak körülötte. Helyet csinálnak, egyikük babrál az ac pumpához vezető benzincsővel és mutogat miközben bele fúj szájjal. Ja, értem, tele lehet szmötyivel, ki akarják fújatni pumpával a tank irányába. Vissza a kocsihoz, mondom a nejemnek, hogy mi az ábra és megyek hátra a csomagtartóhoz. Jön újra ezerrel a szöveg életem picinyke törékeny értelmétől, hogy elment az eszed, kinyitod a csomagtartót…. De ha egyszer ott a pumpa? Kiveszem, odaadom, visszamegyünk, babrálnak, kínlódnak, majd lemondóan visszaadják, nem megy a dolog. Kedvesek, hálásak, szorongatják a kezemet.

Beszállok a kocsinkba és megyünk tovább. Én meg hallgatom a rám zúduló szemrehányásokat a következő fél órában. Sebaj, legalább megvan a programom, nem fogok unatkozni.

Megtaláltam a falut, de onnan még úgy 6 km-t kellett volna menni hegynek fel, el is indultam ki a faluból egy eléggé szar úton. Szembe jön velem egy dolmus, lehúzódok hogy elférjen, megáll mellettem és ékes török nyelven kérdi, mit akarok arra hol a madár sem… meg minden. Magyarázom angolul, hogy mi járatban lennék, de vagy az én kiejtésem szar (előfordulhat, sőt! ) vagy Ő nem tud angolul. Lassan feladom, amikor is eszembe jut, hogy milyen hülye vagyok, hát ott a kinyomtatott úti programom, abban van egy kép a helyről. Kihajtom, kezébe nyomom, egyből felvidul és magyarázza kézzel lábbal, hogy nem jó, nem menni arra. Miért? sugallja egész testtartásom meg ábrázatom, magyaráz de nagyon én meg nem értem, de szintén nagyon. Besokall, kiugrik a kocsiból leguggol a golfunk mellé és mutatja a föld és az alváz közötti távolságot. Hja, hát akkor erről le kell mondanom.

Vissza Doguba, előtte még megcsodáljuk néhány kép erejéig a Kis és a Nagy Ararátot Irán felől nézve. A Kis Ararát nem is látható máshonnan csak az Irán felőli oldalról.

Szóval a szálló, egy kicsit már lemenő félben van a nap, nejem morcos, én meg úgy vagyok vele, hogy minél gyorsabban ki a kocsiból, első szállás ami szembe jön, aztán majd megnyugszik. Így esett választásom erre a szállodára 50-ről engedte le a recepciós az árat. 2. emeleti erkélyünkről látni a Nagy Ararátot. A szálloda éppen a sétáló utca végénél van, egy ki tér sarkában, a piac közvetlen szomszédságában.

Nem az Ishak pasa szerája felé vezető úton, hanem éppen ellenkezőleg. Ha befordultam volna jobbra a sarkon, akkor ott vannak a lonli által említett kis szállodák a sétáló (bevásárló) utcában. Ha kiáll az ember az utca közepére és végignéz az utcán, akkor látni lehet a távolban a hegyoldalban a 6 km.-re található Ishak pasa palotáját.

Szálloda korrekt, lift van, háromágyas szoba, hűtővel, tv-vel, normális fürdőszobával. Másnapi reggeli a félemeleti teremben, a szokásos standard, illetve valami azonosíthatatlan felvágott is a tányérokon, nem próbálkozunk vele. Nem úgy szegény pincérünk, ki hozza a csigalépcsőn fel a teáinkat s akkorát tanyázik a legfelső lépcsőfok előtt eggyel, hogy mehet vissza egy újabb körért. Az „ebédlő” érdekessége, hogy falain olaj? festmények vannak, a palotáról meg holmi idilli török életképekről.

 

Van, Otel Bayran 35, milla. Megint csak egy eléggé nehéz nap délutánján estünk be ebbe a szállodába mely a főutca közepén található.

Muradiye vízeséstől kikanyarodva szétesett a kipufogónk, úgyhogy Vanig a majd 80 km-es távot egy T52  hangjával vetekedve tettük meg, főleg az emelkedőkön töltöttük meg a környéket jövetelünk zajával. Van város határában, Muradiye felől jövet a baloldalon egy régi gyárépületben, vagy 50 különféle javítóműhely található lakatostól elektromosig, autómárkánként szakosodva, hát persze hogy volt VW-Audi szerviz is.

Nevetséges árért kipufogó lekapva, közdarab behegesztve és visszarakva meglepő szakszerűséggel és végtelen kedvességgel körítve. Műhely sarkába pillanatok alatt három szék és egy kis asztal efendi családjának, azonnal teát főztek (nejem szerint állati finomat) és hideg flakonos ásványvizet tettek az asztalra és semmi üresjárat, céltudatosan szakszerűen a munka másfél óra alatt megoldva. Kérdem mennyi az annyi, mondják a fiúk ( ketten voltak ) majd a főnök, átkiabálnak az eladótérbe ( alkatrészek meg miegymás, ahogy itthon is van az ilyesmi ) kinéz a főnök a nyitott ajtón, hallom hogy kérdi kinek volt a munka, mondják madzsarisztan efendi, átint, hogy menjek át, úgy a harmincas éveinek közepén jár, arca csupa mosoly, kérdi 15 jó lesz? Mi az hogy jó, néhány újabb kis üveg magyar pálinka rájuktukmálva, s már mehettünk is tovább.

Szóval hotel, alkudni 45-ről lefelé, kicsit fennakadt a háromágyas kérésen de végül összehozta, igaz reggeli nincs benne az árban, a szomszédos vendéglőt javasolta. Parkolni az utcán, a hotel előtt, sok hely nincs az biztos. Szoba háromágyas kultúrált, tv, fürdőszoba rendben.

Ha kilépsz a szálloda ajtaján közvetlenül mellette balra a bejárattól van az a vendéglő melyet a lonli a városban a legjobbnak aposztrofált. Este mikor visszatértünk nem is nagyon keresgéltünk, irány enni a javasolt műintézménybe. Árai a keleten megszokottaknál olyan 20%-al magasabbak, de fenemód kulturált, ha megfordulsz pincért keresni, mindjárt ott terem három, kaja tényleg finom és ízletes. Városban, ahogy a várból, a tópartról jövünk visszafelé, baloldalon egy kereszteződésben (a városi játszótér előtt, Vanda szakszerűen letesztelt mindent) MM Migros. Végre kicsit feltöltjük elapadt készleteinket, kártyával simán lehet fizetni, igaz kissé tanácstalanok a kártya láttán, de a madzsarisztán itt is nyerő. Hát még akkor amikor pakolok a pénztárnál és már csipog a is a mobilom mert már jön is át hogy mindez forintban mennyi, a pénztárok ellenőre nem is nagyon érti a dolgot, elmagyarázom neki, hogy hogyan is működik az egész, csóválja a fejét, nem hisz a szemének meg a számoknak, de azóta magasabban lehet az ázsiónk ha ilyen varázslatra is képesek vagyunk.

 

Tatvan, Otel Ürgün 24 milla. Alkudni, mert ennyit sem ér, 35-ről jöttünk le az árral. Első emeleti szoba, török körutunk leglepusztultabb helye, csak hideg vizes mosdókagyló volt a szobánkban, 3 ágy, semmi más, fülledt meleg, légkondi meg semmi, fürdőszoba és wc közös a folyosón, de a fürdőben van melegvíz.

 Reggeli standard, itt kapunk újságpapír „asztalterítőt” melyet sokáig emlegetünk később az utunk során, ettől nejem kissé kiakadt, de mondtam neki, hogy úgy fogja fel mint egy helyi kuriózumot. De a célnak megfelel, hiszen másnap reggel innen megyünk fel a 13 km-re található Nemrut hegy krátertavához, mely a világ második legnagyobb!!! Hidegvizű krátertava. ( érdemes felmenni, sőt ha valaki reggel korán megy fel a vulkáni kúp oldalán, az úton találkozhat egy csomó teknősbékával, szabályos „rajzás” volt aznap reggel, lányunk nem kis örömére).

Maga Tatvan rémunalmas hely, s a hotel, habár nem fekszik messze a tóparttól, olyan három utcasaroknyira, de a mögötte levő utcák valamilyen szemétlerakó környékére emlékeztettek, megpróbáltunk kimenni a tópartra de egy idő után, feleségem erőteljes unszolására e tervemet feladtam.

 

Siverek, Otel Karahan 20 milla. Na ez egy remek hely, nem a szállás miatt, hanem a konyhája miatt, valami príma kaját és reggelit lehet náluk enni. Egyébként ez az egyetlen szálloda a városban, kétszer is körbejártuk de mást nem találtunk, kint van a központtól kissé távolabb.

A városka (falu) azért fontos számunkra, mert ha valaki Diyar felől jön s a „fejekhez” szeretne átmenni a víztározó Kahtai oldalára, akkor Iskeleri felé menjen (kb. 42 km. Siverektől, jó minőségű aszfaltúton) nem messze a falu előtt van egy leágazás, ki van táblázva, egy helyi kis komp az Atatürk víztározó felső végénél napi 4-6 járattal, mi a reggeli elsőhöz mentünk le. Nem kell körbemenni, komoly időmegtakarítást jelent, arról nem is beszélve, hogy csodálatos kép fogad a hegyek közé szorított víztükörről, ahogy az út meredeken ereszkedni kezd a hegyoldalról a kis komphoz. Barátságos emberek, kis bódéval a vízparton (tea, ücsi, meg miegymás) s pontosan érkező!! kis nyitott komphajó, kb. 15 perces hajóút át a másik oldalra.

Szálloda standard, egy nagyon bágyatag alku után, 25-ről mit alkudjon az ember, igaz a reggeli nincs benne az árban. 3 ágy, semmi légkondi, kielégítő fürdőszoba zuhanyzóval, felettébb érdeklődő recepcióssal.

Fenemód nem zavarta az ürgét, miközben én tusoltam, benyit a szobába, megcirógatja gyerek arcát, megkérdi mit majszol, megkóstolja majd egy minden rendben, kell-e valami felkiáltással angolosan távozik. Feleségem meg a melegtől kissé ledér öltözékben áll bambán a szoba közepén, kilépek a fürdőszobából, meséli mi történt én meg fuldokoltam a röhögéstől. Legalább kettőnknek már biztos jó napja volt, a recepciósnak meg nekem. Azért éjszakára, habár résnyire nyitva hagytam az ajtót had legyen már egy kis huzat, mert vágni lehetett a hőséget a szobában, szóval biztos ami biztos alapon odaraktam egy párizsi barikádot két puffból összerakva és én feküdtem az ajtó felől hadd érje egy kis meglepetés ha megint látogatni támadna kedve.

Amúgy meg ezen az estén fejtette le a vasálarcot, akarom mondani gipszálarcot az orromról a nejem, mert letelt a kijelölt idő, meg amúgy is már baromian viszketett alatta. Igaz másnap azt hittem, hogy a szemüvegem valami fatális véletlen folytán ólommal lett bélelve annyira nyomta az érzékeny orrnyergemet.

Szóval kaja, a szálloda alsó traktusán restaurant, de abból a fajtából amilyet görögben szoktam látni, vagyis semmi extra cécó, standard berendezés de a séf az nagyon érti a dolgát. Odamész a nagy hűtött pulthoz, rámutatsz a kiválasztott húsra és várakozol. Aztán jön a kulináris élvezet. Ennyi.

 

Kahta, Kommegane Pansyon,25 milla. Ó igen, a városban van jó néhány szálloda, hármat mi is felkerestünk, de valahogy nem volt egyik sem az igazi, s nem elsősorban az áruk miatt, valami másra vágytunk. Nejem lapozgatva a lonlit, kérdi, miért nem próbáljuk meg ezt a panziót, a könyv szerint jó a reggelijük (ekkorra már nagyon utálta a standardot). Nem kell keresni a helyet, abban az útkereszteződésben van, a saroktól nem messze, mely út kivezet a városból a hegyek felé, ( Cendere bridge, Arsmenia stb. ).

Árnyas betonozott udvar, asztalokkal s tele hátizsákos turistákkal.  35-ről indult az ár, 3 ágyas szoba, zuhanyzóval wc-vel. Ennyi, semmi extra de ezt megbízható minőségben. Recepciós fiatal srác kissé félvállról kezelt. Nem ez nem igaz, legalábbis így nem, inkább volt egy kellemetlen érzésem, gondoltam talán az alku miatt lehet, de hát nem erősködtem én különösebben az alku közben, Katinak tetszett a hely, akkor meg minek tenném az agyam.

Információt kértem tőle, de azt is a legudvariasabb formában, hogy hogyan lehet a fejekhez feljutni, milyen az út stb. erre amúgy foghegyről közli, hogy 2-kor indul a kocsi, 50 €a long trip, 30 a short trip . Mondom neki, hogy, kösz de saját kocsival vagyok, erre úgy lekezelően közli, hogy akkor minek rabolom az idejét és hátat fordít nekem. Hú, erre bedurrant az agyam, kérdem hol a főnök, közli nincs itt. Mondom neki adja a telefonszámát mert beszélni akarok vele. Mondja nem kell, ott jön az ajtón befelé. Bedurrant aggyal lépek oda, nagy behemót ember, olyan 130 kilós, széles vigyor és törökül kérdi a sráctól mi van. Valamit hadovál a fiú, de nem fejezi be, mert a főnök kérdi kié a madzsarisztán golf (ennyit már megért az ember törökül is)

 Rám mutat a fiú, a behemót meg lép felém én meg már keresem a szavakat, hogy kiöntsem a bilit, az ürge meg átölel és mondja ”gyere madzsar, gyere”. Mit lehet erre tenni, meglepetés nagyobb, mint a sérelem, kíváncsi vagyok honnan ez a marha nagy szeretet. „Viszki van? nagyon szeret viszki” mit lehet erre mondani. Van. Kocsiból be a Grant’s-ot leülünk dumálni, jó az angolja.

Ő a panzió menedzsere már 10 éve, 5 éve van egy magyar barátnője, Budapest nagyon szép, kétszer volt már itt nálunk, és Ő a falu egyetlen örménye, nincs más keresztény a környéken. Utasította a sofőrt, egy áldott jó lelkű török fiút, hogy szem elől ne veszítsen bennünket ( két japán meg egy francia csaj volt az utasa ) menjünk a panzió kocsija után, mert long trip-et csinálnak. Így is tettünk ( később még Urfában ránk dudált és Harranban meg is ittunk  egy sört is a 46 fokos  nagy melegben ) Este 9 felé értünk vissza a „fejektől” ott az örmény, már szélesen mosolyog, elő a pia, mi nekiálltunk vacsorázni, sofőrgyerek is odaült és megismerkedhettem a török élet rejtettebb dolgaival melyeket turistaként nem észlel az ember. Család nőtagjai kidőltek, mi még éjfél utánig folytattuk a csevelyt.

Hja, amúgy a reggelijük tényleg kitűnő, standard de mégis, talán a környezet is fokozza az íz hatást (udvar, árnyék, zöld vesz körül stb.) Ha magyarként arra tévedne valaki, nyugodtan frissítse fel örményünk emlékezetét a piros Golfos magyarra hivatkozva, biztos meleg fogadtatásban részesül.

 

Gaziantep, Otel Kaleli, 45 milla. Péntek este, 800 ezres nagy város, ennek megfelelően a szállodák nagyon tele voltak, megpróbáltam két olcsóbb hotelt a lonli alapján, de full volt mindkettő, így egy árkategóriával feljebb és a központban próbálkoztunk. Az első 50 milla, és nem engedett az árból, a második a fent nevezett hotel is ennyire tartotta de ideadta a 3 ágyas légkondist reggelivel a végén 45-ért is. Főutca felső végén, kis mellékutcára nyílik a főbejárat, van néhány kocsinyi parkolóhely a szálloda előtt. Tetőteraszos vendéglő a legfelső szinten, jó és ízletes kajával. ( este egy kicsit ott romantikáztunk ) Nagyon finomak az előételeik, odatolják az asztalod mellé a kis zsúrkocsit, aztán válogathatsz. Reggeli a recepció melletti teremben, szokásos standard. Szoba, fürdőszoba árral arányos, új, s kifogástalan, színes tv, balkon az utca felé eső oldalon.

 

Göreme, Motel……..30 milla. Ez jó, nagyon jó, ugyanis immáron a második éve, hogy náluk szálunk meg, előző évben a kertben kempingeztünk, de a nevük az nem megy. Este fél 10 lévén nem volt kedvem babrálni a sátorral, fiatal srác emlékezett ránk tavalyról,(a piacon bevásárolt cuccaikat szállítottam a falu szélétől a motelig tavaly) ideadta a szobát két éjszakára napi 30-ért. De a neve az nem megy, de ahogy közeledtünk Kayseri felől átjöttünk Avanoson, tehát ha Avanos felől jövünk, akkor Göreme falu szélső házaitól kb. 1 km-re az út jobb oldalán, a pusztában szinte, mellette is van egy motel (hotel) valami dunához (vagy virághoz) hasonló neve van a motelnek, de nem ez a lényeg. Onnan lehet tudni, hogy jó helyen jár az ember, hogy csak egyedül nekik van feszített tükrű úszómedencéjük a környéken (a szomszédból is idejártak fürödni) Kb. 9 szoba van az úszómedence mögötti területen egy sorban. Reggeli standard, kiegészítve vajjal!! és dzsemmel a különálló faházikóban mely vendéglőként is szolgál. Na ha Tatvanban az asztalra tették az újságot itt a kajákat terítették le vele, hogy ne szálljon rá a sok légy. Ez van, de amúgy jó kajájuk, csak a nejem ne akadna ki néha az ilyesmiken.

 

Beysehir, Otel Park, 25 milla. Kis város az azonos nevű tó partján. ( érdemes nagy sétát tenni a tóparton, nagyon hangulatos ) A szállodát a lonli ajánlása alapján választottuk ki. Régi épület a tóparthoz közel, földszinten vendéglő, melynek terasza a folyópartig nyúlik, emeleten régi szobák, tiszta ágyneműkkel, normális fürdőszoba, nagy erkély mely a nagy fákkal árnyékolt hátsó kertre nyílik. Az épület ( belülről ) úgy néz ki mint amin utoljára valaha réges-régen még az ősidőkben csinálhattak vajmi állag-megőrzési munkákat. Parkolni az épület utca felőli frontján lehet, majd néhány kőlépcsőn felmenni és balra ott a régi recepciós pult. Kedvesek, lehetett alkudni, reggeli benne volt a szoba árában.

Este náluk vacsoráztunk, kiültünk a folyóparti teraszra, ki kell próbálni a grillezett gombát, valami Isteni, kis gombafejek kalapjába sajtot reszelnek is úgy megsütik. Lányunk nem akart már megint húst enni, így kértünk neki egy adagot. Kiderült ez ott előételnek minősül, ameddig babráltak a főkajával kihozták a gombát. 5 kis fejet, anya is, apa is, Vanda is evett belőle, összenéztünk, ez baromian finom. Pincért rögvest ide, mondjuk hozzon még 3 adagot, kicsit elkerekedett a szeme, mi lesz a főkajával? Megnyugtattuk, nem kell aggódnia, csak vezesse fel a gombákat. Gombáknak nem kell sok idő a grillen, kihozta, lecsaptunk rá, a pincérfiú áll bátortalanul egyik lábáról a másikra s bizonytalanul kérdi, hogy a főételt hozhatja-e Mondjuk persze, de visszafelé hozzon még egy gombát csak úgy extraként. Na vacsora lezavarva, jelzem fizetnék, ceruza kézben, számol majd megáll s fején szerteszét szaladó óriási vigyorral kérdi: több gomba biztos nem lesz? Eszem azt a jópofa kis agyadat.

Lemegyünk reggelizni, ugyanaz az asztal (az ember legyen következetes, ne zavarja össze a kedves személyzetet) mit ad Isten, ki jön ki az asztalunkhoz, na ki…? Vajon mikor aludt szegényke? Mondjuk kahvalti ( reggeli ), kérdi : nem gomba? és mosolyog hozzá. Emberes borravalót kapott. Csak úgy. A gombákért.

 

Denizli, Denizli Pansyon, 20 milla. Szintén lonli alapján, ahogy jön be az ember a városba a tavak felől, a jobboldali városrészben található. Jobbról elhagyni a Lunaparkot, utána nem sokkal balra jelzik a leágazást a centrum felé, ezen is túlhaladva, lesz egy nagy kereszteződés, ott kell letérni. Bizony kicsit tekeregni kell a kis utcák szövevényében ( de a főútról lekanyarodva, egy nagy vendéglő van a sarkon, a kis utcák kereszteződéseiben már ki vannak téve kis táblák melyek az irányt jelzik a panzió felé ). Csendes kis hely, reggeli nincs az árban, szobák a szomszéd hátsó kertjére nyílnak, tiszta normális ágynemű, igaz törülközőket külön kellett kérni, biztos akkor zavarodott össze a szimpatikus tulaj, amikor ragaszkodtam a három ágyas megoldáshoz. WC és tusoló kint van a közös folyosón, de a földszinten csak még egy (kétágyas) szoba volt.

Kedves háziúr a tulaj, kissé megkavartam szegénykét, mert váltig hajtogatta, hogy 35 milla egy éjszakára. Mondom az nem létezik, itt a lonli ( érdekes, egyből  tudta hogy mi az ! ) kinyitom, mutatom mit ír a panziójáról. Hümmög egy kicsit majd azt mondja, OK ha ez áll a könyvben akkor rendben. Kedves, rendes és segítőkész, az emeleten laknak a feleségével, lehozta a fényképes szőnyegalbumot, hogy mi mindent készítenek a családban, főleg akkor lett igazán büszke, amikor megtudta, hogy a nejem szőnyegtervezést tanul, így legalább egy hozzáértő lapozgatta a gyűjteményét.

 

Turunc, Yusuf apartmanháza, 30 milla/nap.Marmaris-al úgy voltunk, hogy nagyon turistasiló benyomását tett ránk, szóval bármit csak ezt ne döntöttünk azonnal. Kiautóztunk a Datca félszigetre, mentünk vagy 20 km-t. sehol semmi, kínunkban lefordultunk balra, találtunk is egy kis falut néhány házzal meg homokos parttal de nagyon fújt a szél, sok volt a szörfös, szóval nem tartott sokáig összerakni, hogy nem ez lesz az utolsó 5 napunk tengerparti nyaralásának célállomása.

Térképet böngészve láttuk, hogy van egy kis eldugott falu DNY-ra Marmaristol a földnyelv kis öblében, csak éppen valami Istentelenül kanyargós szerpentines út vezet oda ( a parton Marmarisból nem is lehet lemenni másképp, csak ha megmássza az ember a hegyet és egy meredek szerpentinen leereszkedik a kis halászkikötőbe, kishajók járnak át Marmarisból, hozzák a fürödni vágyókat ). Aki szereti a nyugis helyeket, az ide menjen, igaz hogy ha csillagtúrázni akar, akkor oda-vissza mindig meg kell másznia a szerpentineket, de garantálom a harmadik út után már nem is tűnik olyan hosszúnak!

Egyébként a falu kimondottan nyaralóhely, amolyan igazi görög hangulatú turistahely ( csak nem olyan hangos ) Apartmanházak és szállodák sorakoznak végig a parton és a parttal párhuzamos utcákban. Yusuf háza a fő (sétáló) utca közepén található, talán nincs is neve a háznak, de a tulaj egy világverő fazon, igazi görög. Ilyet állítani egy törökről merő szentségtörés de ez akkor is így van. Széles és hangos gesztusok, állandó vidámság, ha meglát az utcán már messziről kiabál, hadonászik, köszön, este kiül a kis vendéglője elé és dumál, dumál, dumál, ki nem fogy a szóból és örül mindennek. Tisztára mediterrán fazon, szóval örül az életnek de nagyon.

A ház új, két szint, hátul kert fűvel, kutyával, grillsütővel. Első délután csekkolok be mindjárt közli velem széles vigyorral „ My house is your house” akkor látott először. (nemhogy a háremét ajánlaná inkább ilyen nagylelkűen! ) Egyébként meg soha nem volt tolakodó. Egyik este Fenerbahcse meccs volt a tv-ben, nézték vagy 20-an, bajnokok ligája selejtező (azt hiszem talán román csapattal), jövünk a sétából, odaszólok neki: mi van, mennyi az eredmény? Fején körbeér a vigyor, s közli: mi vezetünk 3-0-ra! Mármint mi( mint királyi többes ) kérdem, Ő meg csak vigyorog, de egyből érti a poént, ráteszi a vállamra a kezét és vigasztalólag közli: nyugi lesz még  a magyar foci is jó, hiszen Mészöly is nálunk edzősködött. Nem akartam nagyon elkeseríteni, hogy lehet (sőt) hogy a kisfia már bőven felnőtt férfi lesz s a mi focink meg még mindig csak….

Szóval kissé elgaloppozta magát az árral, nagyon nem, mert előtte három  apartmant is megnéztünk, s napi 50 milla alatt nem volt ajánlat sehol. Felvezet nyitásnak 55-öt, megmutatja a szobát ( külön háló, nappali, akkora konyha étkezővel hogy lézengtünk benne, full extra új fürdőszoba, légkondi, erkély a sétáló utcára, külön erkély a konyhán is, szóval csúcs a kégli ) csak hát mondom neki annyi pénz nincs a világon. 5 éjszaka, szóval kellene valami normálisabb ár. Második körben már meg is egyeztünk. A ház mögött, a kert kerítése mellett lehet parkolni, estére ugyanúgy lezárják ott is a főutcát, mint ahogy görögben szokás. Kellemes öböl, nyugodt, langymeleg vízzel, szóval Isteni gyermekparadicsom.

 

Gelibolu, Otel Yelkenci, 25 milla. Ebben a hotelben immáron két egymást követő évben szálltunk meg. Ahogy bemegy az ember Gallipoliba, egészen a főtérig (ott van a kompkikötő is), átmenni a kis belső halászkikötő túlsó oldalára, s ott van a hotel jobbra hátul a halászkikötő sarkában. Két emeletes, régi épület, de valamiért (talán kabalából) felkerestük másodjára is.

Szobák alap felszereléssel, semmi extra, régi hotel. WC és fürdőszoba kint a folyosón, reggeli nincs az árban. A hotel mögötti koszos udvaron lehet parkolni, ha valaki kocsival érkezik. Amiért szimpatikus a falu, a remek és friss, Isteni halkajákért be kell ülni a kikötői vendéglők bármelyikébe (van összesen vagy 4 talán), igaz valami már ott is nagyon megváltozott. Tavaly már a tavalyelőtti ár 2,5-szereséért lehetett ugyanazt a vacsorát elfogyasztani, kissé ledöbbentünk az árnövekedésen de Kappadokiában is majdnem duplázódtak az árak a vendéglőkben.

 

Edirne, Otel Saran, 50 milla. Kellemetlen szájízzel távoztunk másnap Edirnéből s ezért e hotel volt a felelős. Hotelt kerestünk a belváros közelében nem akartam megint a Fifi kempingből bejárogatni, mint előző évben tettük. Szóval a fentnevezett szálláshely a régi karavanszeráj közvetlen szomszédságában van az Eski dzsámi mögötti piac mellett. Beparkolok a hotel mögé, fizetős parkoló, de a hotel részére ingyenes. Be a recepcióra, látom nem a 20-30 millás kategória, kérdem mennyi egy háromágyas, válasz jön 40. Mondom olcsóbban? Nem, feleli árengedmény nincs, kérdem itt a közelben olcsóbb van-e, mondja lefelé az utcán úgy 100 m-re van egy.

Kimegyünk, tikkasztó a meleg, dél van, megyünk vagy 300 m.-t és kérdezősködünk, senki nem tud a közelben semmit, fáradt és nyűgös vagyok (mint mindig, ha hazafelé indulok a nyaralásból, hiába hosszú lesz a következő nyaralásig) nejem mondja, menjünk vissza egy éjszakára jó lesz az is. Na visszacaplatunk, mondom maradunk Önöknél, mert nem találtam a másikat amit mondott, széles vigyor és közli 50 milla és reggeli nélkül. Mondom kissé indignálódva, hogy fél órája még csak 40 volt. Volt, mondja rezignáltan. Mit tehettem, én is rezignáltam vettem tudomásul. Amúgy jó, mondhatnám elegáns szálloda, légkondis szobákkal, tiszta és szép fürdőszobával.

Na de azért valami más is legyen ide a végére. Ha valakinek kedve támadna a sok kebab után valami hazai kajára hasonlító étket is magához venni, akkor tegyünk egy rövid kis sétát. Az Eski dzsámit majd az Atatürk parkot elhagyva, annak sarkánál balra fordulva, jobbról a fedett bazárt elhagyva, lefelé tovább az utcán és balról a cukrászda után lesz egy sarkon (a régi török fürdő magasságában) egy vendéglő, roof gardennel (tetőterasszal) egészen kiváló tavuk sinitzel-t (rántott csirke) lehet enni náluk. Tavalyelőtt még csak egy vendéglőcske volt, most már halételeket és minden egyebet is felszolgálnak, igaz kissé itt is felmentek az árak. Tavalyelőtt nagyon jót ettünk a hotel Park melletti alagsori (vagy pince) vendéglőben is. Kemence a pidékhez valamint finom húsételek.