|
Város |
Hotel |
Ár |
|
Hendek |
Otel ….. |
40 milla. |
|
Amasya |
Ilk Pansyon |
30 milla |
|
Divrigi |
Szot szálló |
15 milla |
|
Erzurum |
Otel Akcay |
20 milla |
Artvin
|
Otel Karahan
|
35 milla
|
|
Rize |
Otel Tiflis |
20 milla |
|
Akcabaat |
Aqua park Otel |
60 milla |
|
Erzurum |
Otel Kral |
30 milla |
|
Dogubayazit |
Otel Orta Doga |
40 milla |
|
Van |
Otel Bayran |
35 milla |
|
Tatvan |
Otel Ürgün |
24 milla |
|
Siverek |
Otel Karahan |
20 milla |
|
Kahta |
Kommegane Pansyon |
25 milla |
|
Gaziantep |
Otel Kaleli |
45 milla |
|
Göreme |
Motel |
30 milla |
|
Beysehir |
Otel Park |
25 milla |
|
Denizli |
Denizli Pansyon |
20 milla |
|
Turunc |
bérelt Apartman |
32 milla |
|
Gelibolu |
Otel Yelkenci |
25 milla |
|
Edirne |
Otel Saran |
50 milla |
Odajött egy helyi ember miközben a parkolóban kászálódok
befelé a kocsiba és kérdi kézzel, lábbal, hogy mi van, mondom ékes török nyelven,
hogy tam (tele) az otel.
Mutatom hogy gyerek ott hátul, most mi lesz? Bos
oda var? ( kissé hézagosan, de szabadon fordítva
valami szoba kiadó?-t jelent ). Inti
hogy nem tud ilyesmiről, de mutogat a falu ÉK végébe és csak hajtogatja hogy
otel, otel.
Mutatom és mondom,
hogy yok (nincs) de Ő csak hajtogatja, hogy evet
oteli, evet! De hát onnan jöttem, hiszen kimentem
a falu végéig, s ott fordultam vissza, még egy rendész ki is jött valami telep
előtt és nagyot nézet a rendszámomon. ( mert amúgy a faluban sem az UNESCO
védnökség alatt lévő Ulu dzsámi sem a hotelek nincsenek
kitáblázva.) De csak tudja mit beszél, ha nagyon
erősködik, nekem már úgyis mindegy, ezért szorulok az asszonytól, ebből tuti
hogy kocsiban alvás lesz, na hadd lássa bennem a jóindulatot hogy az idegen
efendi megfogadja a szavát és megadóan elindulok a jelzett irányba!
Ki megint a falu végére, megállok a rendész előtt, mutogatja,
hogy mi van. Értésére adom, hogy a hotel tele van, s itt van valami otel, azt bizonygatták a faluban. Kis épületbe be és lázasan
elkezd telefonálni. Ó akkor mégsem alkonyodott be nekünk annyira! Szegény
lányom meg vígasztal: „apa nem baj ha a kocsiban
kell aludnunk, ígérem hogy nem mondom el anyának”. Azt hittem, hogy elsírom
magam, elszorult a torkom, ilyen nincs, hercegnőm igazi kincs, a szolidaritás
apával, már ezért megérte hogy elvergődtünk idáig. Akkor azt a pillanatot
nem cseréltem el volna semmire (ma sem)!
Ülés mögé benyúlok,
ki a két kis üveg 0,33 cl. magyar pálinka, vittem
vagy 20-25 db-ot ki az útra magammal, csak úgy osztogatni, ilyen meg ehhez
hasonló alkalmakra, vagy csak úgy ha olyan a hangulat,
jön ki az ember én meg nyomom a kezébe a kísérő szöveggel: madzsarisztán raki, nem érti de
meg van illetődve. Magyarázza, kapun be, menni egészen addig, míg lokanta balról, ott vár frend. Már
sötét van de behajtunk, lépésben fel az úton, úgy
200 m-re kis ember integet a sötétben és mutatja hogy csorogjak utána, egy
parkoló az épület hátuljánál, annak is a távoli sarkába be a fák alá.
Nem értem a dolgot, hogy miért nem a bejárat elé, de
nagyon magyaráz valamit és látom az aggodalmat az arcán. (később kiderül hogy
a telep, én csak úgy hívtam, hogy 60 években épült Balaton melletti régi SZOT
szállók néznek nálunk így ki, török dolgozók részére valami üdülő, de egy
részében 2-3 emeletes házakban szemmel láthatóan laknak (huzamosabban) az
emberek. ) Gondolom idegent nem fogadhatnak.
Szóval akkor magáról a „szállodáról”.
A recepció és a „hall” az a szokványos, kissé az idők
által megviselt, kopottas képet mutatja, de amikor közölte az árat mely olyan
alacsony volt eszembe sem jutott alkudni, meg különben is, a 3x is kifizettem
volna csak ágyban tudjam a gyereket. Na vezetnek
fel, PVC padlós folyosó, szoba szintúgy, két normális ágy, lakótelepi szokványos
erkély és fürdőszoba WC-vel. Ágynemű tiszta csak kissé régi, ágy nem gödrös.
A fürdőszoba? Hát ott megállt az idő. Úgy 30 évvel ezelőtt.
Nos hogy is fogalmazzak, hogy ne legyen félreérthető
vagy sértő, hiszen Ők azt adták, amijük volt, de azt jó szívvel és kedvességgel,
nyíltsággal, gondolom az ottani szakszervezetnek
sem lehet sok pénze a szükséges felújítások elvégzésére. A kád, zuhanycső
és a WC a fürdőszobával egyidős. Maradjunk annyiban, hogy a gyerek és én is
papucsban tusoltunk a kádban. Nem volt piszkos, csak végtelenül lepusztult
az egész helység.
De ha nincs más a faluban, akkor jó tudni, hogy ott a
falu végén lehet próbálkozni. (A Zara felé kivezető
úton van a falu szélén, ahogy elhagyja az ember a faluban a jobb kézre eső
pályaudvart, onnan kb. még 1 km. )
Hja és a szoba árában benne volt a vacsora, na ez is
egy külön sztori. Becsekkolunk a szobába, de csak hajtogatja, hogy jönni gyorsan,
mert lokanta bezár. Én meg mutogatom nem baj, mert
előbb úgyis kis séta a gyerekkel utána alvás, kaja nem lényeges, maikor bevillan,
hoppá, mit ígértem anyának?
Na jó akkor megadóan caplatok a recepciós mögött le a
földszintre, majd még onnan is lejjebb. Hová visz ez minket? Mindegy az elemi
udvariasság megkívánja, hogy kövessük. Alagsorba le. ott
egy amolyan üzemi étkezde tálcával meg alumínium evőeszközökkel, ahogy azt
kell. Én nem vagyok éhes, egy tálca elém, kérdi jelbeszéddel a recepciós,
hogy mi van? A gyerek, mutatom csak Ő nekem a gyomrom nem jó ( nem a fenét
de én csak disznó és csirkehúst eszek, ilyen fenemód válogatós vagyok, mást
nem, akkor sem ha felfordulok ) mert láttam a tálban hogy sötét
a hús színe, na ez csirke nem lehet, azt egyből kiszúrtam, a disznóhúsra meg
ugye arrafelé annyi az esélyem mint a mókusnak az erdőtűz átvészelésére. Piláf
egy másik tálban, leülünk egy asztalhoz.
Vanda kérdi, hogy mit fog enni? Mondom ami a tányérjaiban
van: rizs az biztos, azt szereti, a hús, hát mondom
neki a felnőtt biztonságával, hogy biztos marhahús, azt meg szereted. Vállalkozó
szellemű hercegnő, meg fenemód éhes, mert délután Sivasban nem volt hajlandó a stuffed
potato-t bevállalni, de aztán kinyögi, hogy apa
a hús csíp. Hát akkor marad a rizs. Közben a két asztalnál odább szemmel láthatóan
tehergépkocsi vezetők eszik ugyanazt, amit mi is kaptunk. Az egyik felpattan
és rohan ki a helységből. Mi van, lőnek, vagy mi van? Viharzik vissza, kezében párás üvegkancsóban tiszta víz és két pohár. Leteszi
ahogy csak Ők tudják ( meg mi is tudtuk valaha, csak útközben valahogy leszoktunk
róla ) mosolyogva, teli segítő szándékkal, aki eszik az biztos iszik is. Vanda meg már nyúl is érte, mert szomjas.
Miközben mosolyogva megköszönöm a férfiú kedvességét, mondom a gyereknek,
hogy nehogy igyál, más sem hiányzik, mint az első héten egy kiadós hasmenés.
De apa, a kezemben a pohár, tegyem le, az udvariatlanság, nem? Mondom, semmi
vész, töltsél apádnak, majd megissza, legalább látják hogy milyen jól nevelt
vagy. A gyerek cselekszik, csak közben kérdi: és a Te hasad nem fog menni?
Megnyugtatom, hogy nem, mert ott a 0,7 Grant’s
a hátizsákban, ha felmegyünk, ráiszok. De akkor pálinka szagú leszel. Az igaz,
de akarsz inkább cserélni, Te iszod a vizet meg a pálinkát. De hát Te sem
szereted, mindig összerázkódsz tőle, mondja gyermeki értetlenséggel a hangjában.
Az igaz kicsim, felelem neki, de ezt hívják árukapcsolásnak. Valamit valamiért.(Egyébként
meg tényleg nem ment a hasam, csak a fejem fájt, mert nem bírom a piát, innám
én, csak nem bírom, mert azonnal fáj a fejem tőle)
Erzurum, Otel
Akcay 20 milla. Itt már alkudtam,
csak éppen figyelmetlen voltam, ugyanis a lonli
éppen ezt a hotelt említi, mint dirty „kategóriájút” (erre rá is jöttem, miközben este forgattam
a lonlit keresvén a város nevezetességeit).
De hát délután volt, s
nem volt kedvem harmadik kört is tenni, miután az első körben 80 millás ajánlatom volt a centrumban, de az ár hallatán úgy
megnyúlt a fejem, hogy látták, nem belőlem fognak napi bevételt kisajtolni.
De a recepciós kedves volt, telefonált, majd mondja várjak, jön a frend, és elvisz a csíp kategóriájú
hotelbe.
Úgy is volt, fiatalember
robogón megérkezett, átült mellém, és irányít. Be a bazár szűk utcáiba, közben
fél szemmel nézi, hogy az efendi hogyan boldogul, én meg vigyorral a fejemen
nyugodtan lavírozok. Öregem, ha Te tudnád, hogy a Kiklád
szigetek belső hegyi falvain mulattam el hat nyarat a nyolcból, ha ott boldogultam,
akkor ez nekem nem jelent problémát. Nem úgy az utánam jövő biciklistának,
ki a követési távolságra fittyet hányva erős koppanással érkezik a hátsó műanyag
ütközőmre, kinézek, mutatom mi van, hosszú a fékutad,
ne rám csodálkozz hanem az öreg bácsikára aki kilépett elém a járdáról. Mosoly
mindkettőnk részéről, int, hogy minden rendben van én meg széles vigyorral
követem tovább a navigátorom tanácsait.
A Yakutiye
medresével pont szemben, a széles út másik oldalán van a szálló, azt hiszem,
4 vagy 5 emeletes. A főút felé eső modernebb oldala, olyan barnás színű, inkább
vöröses a hátsó része meg pocsék piszkosszürke.
Mi a hátsó fertályon, a
szűk kereskedőutcára néző legfelső emeleti szobát kaptuk. (tiszta Velence
volt, csak a lagúnák hiányoztak, galambok tömege turbékolt a tető párkányán
felettünk) hall régi, sötét, kis recepciós pulttal, lift van és szolgálatkész
személyzet.
A szoba? Hát Nagyváradon
ezt a színvonalat régen garniszállónak hívták. (de ott pejoratív értelemben!)
Valami felismerhetetlenül
megfáradt olívzöld (vagy szürke) olajfestékkel lemázolt falak, ősrégi dupla
ágy (de tiszta ágynemű) kopott múlt századi kanapé, régi bútorok, kicsinyke
kis ablak a szobán (nem látott festéket ki tudja hány éve), kilátással a szűk
utcára. A fürdőszoba wc-vel ugyanabból a korból, felújításon nemigen eshetett
át. Tusoló állandó melegvízzel ( ez kissé meglepett,
mert gondoltam, ha áramszünet van, akkor nuku melegvíz, de nem így működött).
Éppen a második kanyar fel cuccolásánál tartottunk,
amikor mutatják, hogy lift nem megy, mert áramszünet köszöntött be.
Nem lehetett nem észrevenni,
mert az egyébként is homályos hallban az orrunkig sem láttunk, a szűk utcáról
nem sok fény szüremlett be. Nem baj, így legalább lányom legnagyobb örömére
megismerkedtünk a szőnyeggel borított lépcsőházzal (állítom, hogy ez van a
legjobb állapotban az épület hátsó részén) miközben felfelé menet játszhatott
mindkét elemlámpával. Na de most mondja meg valaki, aki volt gyerek, hogy
a gyerekkorában nem játszott az elemlámpával?
Dehogynem mi a bátyámmal
igen, aztán apám másnap reggel, amikor ment hajnalban bringával melózni, világítás
meg nuku, délután alighogy hazajött már jött is a keresztkérdés, melyikőtök
játszott az elemlámpával? Majd jött a menetrendszerű pofon is, na jó nem nagy,
csak úgy népnevelő szándékkal, persze sok értelme nem volt, mármint a pofonnak,
mert legközelebb, ha volt olyan elővigyázatlan, hogy elérhető magasságban
hagyta az elemlámpát, akkor mehetett újabb laposelemért a boltba.
Na jó, volt hogy nem az
elemlámpa világító funkcióját használtuk ki, hanem kivettük belőle a laposelemet
és a nyelvünkkel vizsgáltuk, hogy mennyire bizserget. Ilyenkor persze szemrebbenés
nélkül tagadó válasz jött apám firtató kérdésére, mi ugyan a lámpával nem
játszottunk, az tuti is. Nem is hazudtunk nagyot,
hiszen a konkrét kérdés nem az elemre irányult, nemde? A kérdésben megbújó
tágabb, mondhatnám áttételes értelmet meg hadd ne
várják már el egy 4-5 éves gyerekpárostól!
Szegény bátyám, hányszor
belevittem ilyesmikbe, s Ő jó testvérhez híven, mindig követett.
De a lányunk már nem nyalogatja
az elemet, lévén, hogy ceruzaelemek vannak benne, így kissé körülményes lenne
számára a dolog, de világítani azt igen, az egy nagyon jó játék.
Reggeli nincs az árban,
de van színes Tv a szobában, ha van áram, akkor kitekinthetsz a világra.
De még az áramszünetnek
is megvannak a maga előnyei, mert ki a fene kuksol
a félhomályos szobában? Elemlámpa fényénél gyors tusolás majd le az utcára
sétálni. A boltokban kis benzin vagy gázlámpák az eladótérben, vagy a bejáratokban.
Te Metell, megfigyelted már, hogy ha játékról ( baba, villanyvonat stb. )
van szó, minden gyerek a töksötétben is éjjel is
látó bagolyba megy át? Megyünk, mendegélünk, valami bizalomgerjesztő kebabost
keresünk, s mit ad Isten, egy olyanra bukkantunk, ahol a forgó nyársra szerelt
hústömeget nem gázzal, vagy villannyal (na jó akkor éppen nem volt, de nem
ez a jellemző) hanem keményfahasábok égetésével keletkezett parázzsal sütötték.
Te ha arra jársz megint Erzurumban, ha jössz lefelé
a Yakutiye medreszétől a jobb oldalon,
elhagyod a park sarkát, mész tovább egyenesen a saroktól úgy 100m-re van ez
a kebabos, valami fenséges a fától az íze!!! Ki
ne hagyd, ilyet törökben nem láttam (keményfa tüzelésű gyros,
jó mi? )
Szóval lányom a számomra
tök sötétben kiszúrja a sötét kirakatban megbúvó babák halmazát, minden napra
be volt ígérve, jó viselkedés esetén valami kis ajándék ( rágó, kis karperec
mütyürke, hajcsat, tudod Te is hogy megy ez ) de
egy zenélő baba mely a szoba árával vetekszik?
Na de apaaaaaa lééééééégy szííííííííííííí…. és apa hanyattdől az ellágyulástól,
majd kőkemény alku következik. Mármint én csak szeretném hinni, hogy kőkemény
vagyok, de hát a kurd atyafi van előnyben (s nemcsak a hazai pálya miatt),
ott a gyerek mellettem, tudja Ő is meg én is, hogy meg fogom venni a babát.
Ez a tény már elrendeltetett. Itt csak Ő nyerhet a bolton, de azért rendes,
az üzletnek és az alkunak keleten megvannak a maga szabályai, ezért szorult
helyzetemre való tekintettel enged az árból. Úgy 25%-ot. Azt hiszi csak Ő
nyert. Pedig tévedett, én is, nyakba ugrásos ölelést és hatalmas puszikat.
Miközben lányom hálálkodik, kicsinyke válla felett összemosolygunk egymásra.
Mindkettőnknek jó napja volt.
Akkor az utca alapzajában
nem is igen jutott el a tudatomig, hogy mit vettem. Másnap autózunk fel a
Tortum tó felé, csend a kocsiban, apa mélázik a
táj szépségein, egyszer csak valami éles fejhangon, valami Istentelen visításnak
tűnő nyekergés hallatszik a néma csendben hátulról lányom irányából. Te Metell
úgy meg ijedtem, hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy letépjem a kocsit az útról.
A török baba volt, valami helyi népdalt énekelt.
A szálló fekvése egyébként kitűnő,
a Cifte medresze olyan 300-400m-re van tőle.
Szóval hegyoldal: a hirtelen jött égi
áldástól több helyen a lezúduló patakok okozta átfolyások
miatt törmelék zárta el az országutat, de mint Metell írta a beszámolójában,
nem kell aggódni, arrafelé az ilyesmire fel vannak készülve. Én kevésbé, mert
Erdélyben nem ez volt a divat, mármint a gyors cselekvés, ott, ha ilyesmi
történt, akkor jó ideig az út lezárva s járhatatlannak nyilvánítva. Kissé
betojtam, térerő sehol, anya reggel óta nem tud rólunk semmit, ha nem jelentkezem
rövidesen hát nyakamra küldi a magyar mozgó haderőt
a felkutatásunkra.
Megint csak az emberek kedvessége,
sor elején álltam a kőkupactól vagy 50 m.-re, mögöttem kamionosok, látják,
hogy a külföldi efendi kis gyerekkel tanácstalanul téblábol, jönnek, s mutatják
hogy tamam, tamam (minden
rendben) jönnek nemsokára takarítani az utat. Leguggoltunk az út szélén csak
úgy török módi szerint egy kis beszélgetésre, elővettem az Erzurumban
vásárolt szőlőt és amúgy kézzel lábbal társalogtunk.
S láss csodát egy és háromnegyed óra múlva jött szemből a spéci úttakarító
jármű és lehetett menni, letolta a sarat és követ a Coruh
folyóba aztán gyorsan egy-két kocsi átgázolt a sáros átfolyáson, megint egy
kis takarítás újabb két kocsi áthaladhatott.
Estére az átélt izgalmak hatására úgy
voltam, hogy mindegy hogy mit csak gyorsan valamit. Artvin
közepén elő a lonlit, (hja, amúgy nem semmi a városba
felkapaszkodni! ) s a Merkez
camii közvetlen szomszédságában található hotelre
esett a választásunk. Valami építkezés folyt a közvetlen szomszédságában,
ezért parkolásra nemigen akadt sok hely, beálltam a betonvasak mellé. Amolyan
félig modern épület, olyan 10-15 lépcső vezet fel a hallba, kis pult, szokványos
kép. Este lévén, voltak vagy négyen előttem, mind szobát szerettek volna (volt,
nem kellett aggódni) Nemigen alkudtam, valahogy olyan minden mindegy hangulatban
voltam, már tele volt a mobilom anyának a szemrehányó SMS-vel.
Kell ennél több egy férfiembernek? Nemigen.
Az volt az érzésem, hogy amolyan utazó
ügynökök szállodája ez, csak és kizárólag férfiak voltak a pultnál (és másnap
a reggelinél is) Szoba kifogástalan, három ágy!,
nagy fürdőszoba tusolóval, színes tv, friss tiszta és szinte új ágynemű. Reggelinél
kimondottan az volt az érzésem, hogy valahol valamelyik Erdélyi szállodában
vagyunk, fa lambéria körben, piros szőnyeg, nehéz fa székek, piros abroszok.
Standard reggeli, semmi különös.
Rize, Otel
Tiflis,20 milla. Valamit jó lesz megjegyezni,
ha valaki arrafelé veszi útját, s a városban akar megszállni, akkor a szerdai
napot el kell kerülni. „Wednesday Rize is full !” Hogy miért, erre
nem kaptam a negyedik hotelben sem értelmes választ, de mindenhol ezt válaszolták.
Hogy miért nem a kedd vagy a szombat? Mindegy, a harmadik kört tettem meg
a lonli alapján, amikor is besokalltam, ki a főtérre
a Tourist information-hoz,
naná hogy zárva, ott téblábolok, jön egy kedves férfiember
s kérdi hogy segíthet-e? Hát persze, rázúdítom a szerdai elutasító válaszokat,
mosolyog, mondja, hogy kövessem, Ő be egy vadiúj
Passatba én meg próbálok lépést tartani vele.
Aki jár majd Rizeben, rájön, hogy nem is olyan egyszerű feladat ez a belvárosban.
Be egy modern szállodába, eszmét cserél a recepcióssal, rázza a fejét, jön
a Wednesday szöveg. Újabb rábeszélés, telefon, majd
a recepciós kis névjegykártyát nyom a kezembe, kijön az utcasarokra és mutatja
a kb. 150 m-re található hotel Tiflis-t. Átsétálunk
lányommal, a kis kártyát előveszem, mondom ki küldött, széles mosoly, közli
25 milla, mondom OK de
azért megkérdem kissé gyanakodva, habár a lonli
nem említette azon szállók körében akiknél a törzsvendégek iparszerű kéjelgéssel
keresik a mindennapi betevőt , hogy” No Natashas
?” Természetesen nem, de azért lemehet 20-ra az árral, csak nincs benne a
reggeli, közli széles mosollyal. Nagy dolog, gondoltam,
a standard különben is a könyökömön jött már kifelé. A recepció ok, nagyon
modern, félemeletre csigalépcső fel, üvegkorlát stb.
hm, nem is olyan rossz, még akkor is ha parkoló sehol, az utcán kint a szálló
előtt lehet megállni, de mindegy, már akkorra megtapasztaltuk, hogy lehet
bízni a közbiztonságukban.
Kulcs kezemben, fel a harmadikra, belépek a szobába,
és mindjárt tele is lett a szoba. Velem. Egy nagy duplaágy, mellette annyi
hely a szekrény és a fal között hogy a lányom éppen elfért. Fürdőszoba dettó,
ha a gyerek beült pisilni én nem tudtam volna bemenni
zuhanyozni mert nem fértem volna el a térde mellett. Ablak az volt a szobán
(nem nyitható!!! ), de az ablaktól úgy 4m-re!!! szürke tűzfal, szobában tök homály.
Mindegy úgyis csak aludni
fogunk, nyomás ki a városba, késődélután volt, telefonkártyát venni s felhívni
anyát, hogy megvagyunk. Csavargás némi pizza evéssel kombinálva, habár a nevét
a pizza vendéglőnek nem jegyeztem meg de a pincér biztosított róla, hogy a
város legmenőbb helye, hiába a lányom női érzékkel kiszúrja ez ilyen helyeket,
még várnunk is kellett!!! egy
felszabaduló asztalra. Szemmel láthatóan tényleg menő hely lehet, mert tele
volt török családokkal! Kemencében
kövön sütött pizza, ott készítik a tésztáját, válogathatsz a feltétek között.
Estére visszafelé menet
valami Isteni sugallatra kisétáltunk a tengerparti úthoz (
két rövid háztömbnyire van a szállótól ) s mit láttunk? Na mit? Lunaparkot. A folytatást ki lehet találni. Éjjel fél tizenkettő
volt, amikor a recepciós tágra nyílt szemekkel újra üdvözölhetett minket.
Gyerek a sok játéktól kissé túlpörgött, úgy fél óra alatt elaludt, na apa
is elteszi magát reggelig. Éppen álomba szenderülök, amikor ajtócsapdosás
nevetés, csevegés, kávézás balról a szomszédból. Hű ha, hogy is volt ez a no Natashas? A csajok (csekély
néhány szavas orosz nyelvtudásommal beazonosíthattam a származási országukat)
műszakból ki illetve be, felfrissülni és lelkileg megkönnyebbülni jártak a
szomszédságomba. Na akkor alvásnak ennyi. Vagy egy óra után elcsendesedtek
( kiürült a szoba ) éppen azon filóztam, hogy ennél
már csak az lett volna nyerőbb ha a csajok egy kóbor
numerára hoznák fel a klienst, azt hamarabb letudták volna.. Rá egy fél órára
tőlünk jobbra ment ugyanez a műsor. Szóval nem bedőlni a hotel Tiflisben amikor azt állítják hogy
No Natashas.
Akcabaat, Hotel Aqua Park Paradise 60 milla.
Hát igen, ez a hely, ha nem is örökre, de még sokáig emlékezetes marad az
egész család számára.
Rize Trabzon 75 km. egy rövid
kis sóhaj, még akkor is ha a tengerparti úton törökjeink
szeretnek kissé kockázatos előzésekbe bonyolódni. Nem árt nagyon észnél lenni,
két olyan esetre is emlékszem, amikor is bátor törökünknek az arcán rémület
szaladt szerteszéjjel amikor is a számára ( és számomra
is ) a be nem látható kanyarban az én sávomban motorozik velem szemben és
látom az arcán a megdöbbenést, hogy kerülök én oda, szemből, neki, szerinte
nekem nagyon nem kellene ott lennem, hiszen Ő mégiscsak előzésben van.
Érdekes felfogás, mindenesetre
egyesek a KRESZ-t arrafelé néha nagyon egyéni módon értelmezik. Szóval legyünk
nagyon észnél, a hegyek közül kiszabadulva úgy érzik, hogy eljött a határtalan
száguldás időszaka. Tegyék, de ha lehet csak a saját sávjukban. Szóval figyelni,
figyelni és megint csak figyelni és arra számítani, hogy találkozunk, mégpedig
ott, ahol elvileg nem kellene.
Trabzon reptér jobbról,
közvetlenül a tengerparton, Rize felől jövet legalábbis,
ide jön anya holnap este. Egy nap fórunk van a tervezett programhoz képest
(Anit kihagytam) nézzünk valami tengerparti szállást, gyerekember fürödjön,
apa megígérte, ezzel tartotta benne a lelket egész héten. Na tengerparti szállás
sehol, Trabzonban főleg nem. De bíztatnak, menjünk
túl a városon, akkor talán. Hát nem, vagy 20 km. is megtettem, Akcabaat is a hátam
mögött, hova a fenébe megyünk? Vissza kellene fordulni, messze lesz Trabzon
meg a reptér. S ekkor mint egy villámcsapás, ahogy
döngetek a tenger jobbról a bal oldalamon megpillantom a hotel feliratát.
Édes Istenem, egy csúszdapark, első lehetségesnél balra s vissza, fel a meredek
kocsi behajtón, kapaszkodnék a recepció üvegajtaja felé, ugrik a parkolóőr
(hű ha, ilyet eddig még nem láttam) s int a parkoló legeldugottabb sarka felé.
Mi lehet a baja, de hát itt van egy csomó hely elöl?
De csak erősködik tovább. Na jó, ha ennyire akarod. Vanda feszeng: Mi a baj
apa, mit akar a bácsi? Nyugi kicsim, biztos csak túljátssza a szerepét. Kocsiból
kiszállok s körbenézek: két fekete merdzsó,
egy-egy audi, saab és
rover.
Aha, most már értem, csak
ránk kell nézni, mármint a kocsinkra. Tetőboxig sárral fröcskölt ócska golf.
Hja így már értem, de azért ne adjuk fel, nézzük csak, vajon össze tudom-e
hozni a gyereknek, mert azon filóztam, hogy egy
ésszerű árért két éjszakára befizetném a Hercegnőt.
Na, úgy ahogy vagyunk,
lányommal üvegportálhoz fel, néhány lépcső s már ott is vagyunk a hallban.
Nem szoktam meghatódni, szállodától meg pláne nem, de ott éreztem, hogy kissé
mintha elvetettem volna a kalapácsot. Tágas hall, üvegablakok a tenger felé,
bőr kanapék sora, s öltönyös férfiak fekete csadoros
nőkkel, vidám gyereksereggel körülvéve. Csobogó szökőkút és a kristály vitrinek
között akkora Sony kivetítős tv, mint a külvárosi mozik normál vászna a régi
békeidőkben. Hajaj, csak a gyerek meg ne tudja, hogy itt csúszdapark van (recepció
után át a hallon, jobbra fordulni a tengerre néző marha hosszú teraszon és
akkor eléd tárul a gyerekparadicsom) mert ha nem jön össze a buli, akkor nem
bírok majd Vele.
Rendesek a recepción, habár
kissé bizonytalanok az útleveleink láttán. Gondolom az öböl menti országokét jobban ismerik. Felvezetem jövetelem célját, mondom
két éjszaka mibe kerül? Mutat a háta mögé a mélygravírozott
réztáblára, a legolcsóbb double is 100 per nap.
Mondom neki, hogy kissé sok, hat kocsit láttam a parkolóban, erősen levegős
volt a hely (de lehet hogy csak a tágas terektől? ), de bevetem a külön fegyverem s előadom, hogy most csak ketten
vagyunk, de holnap este jön a feleség is madzsrisztanból,
szóval háromágyas kellene. Mondja pillanat, szól a főnöknek, közben gyerek
ráncigál, had menjen addig megnézni milyen mozi terem
van ott.
Főnök jön, megint útlevél vizsgálat, s kérdi mennyire gondoltam? Hja, ha már
így vezeti fel a témát akkor úgy állhat a szobafoglalásokkal
mint mi Pesten csúcsszezonban. Mondom naponta 60, ha nem jön össze, akkor
inkább reggeli nem kell. Hova gondolok, itt náluk olyan nincs. Hát jó, akkor
úgy látom nem tudunk megegyezni, de belépő fizetése
ellenében jöhetünk majd csúszdázni? Hogyne, természetesen közli készségesen,
de az útlevelet nem adja, én meg nyúlok érte és szólítom a lányom. Rám néz
mosolyogva, és azt mondja, hogy rendben. Egyből fizettem, mielőtt meggondolta
volna magát.
Megfogtam a gyerek kezét
és kezdem átvezetni a hallon, Ő meg néz balra a falat betöltő Tv-re, mondom gyere nem a tv-ért jöttünk ide. Ki a teraszra, balra
fordítom a fejét és megpillantja a csúszdákat. Gondolom
nem kell leírnom a hatást. Alig bírtam
rávenni, hogy felcuccoljunk a szobába átöltözni
fürdőnaciba. 3. emelet, hát a szoba olyan volt mint
maga a szálló. Csúcs.
Lementünk csúszdázni. Nem
egészen egy óra múlva törött orral, véres ábrázattal vitt a szálloda kocsija
az Akcabaat-i kórházba. E esemény leírása megtalálható
Metell beszámolójában. Este már újra
ott álltunk a recepción, apa frissen operálva emberrémisztő gipszförmedvénnyel
az orrán. Én voltam a legnépszerűbb ember a szállodában, vagy ha nem is, de
azért mindenki megbámult, mint Andy Warhol
mondta volt valaha: mindenki lehet 15 percig híres ember. Maradjunk ennyiben.
Lányom nem evett egy falatot
sem egész nap, úgyhogy tisztálkodás és lementünk vacsorázni az étterembe.
Finom kaja, én csak néztem, a lányom meg nyammogott.
Egy tál étel 20 milla. Hát igen, szükség törvényt
bont.
Másnap reggel lementünk
reggelizni, úgy kb. 5 m. hosszú asztal, két oldalán
minden földi jóval megrakva. Kissé alulöltözöttnek éreztem magam a vászonnadrágban
és a tiszta pólómban. A férfiak nyakkendőben fogyasztották el a reggelit.
Ilyen egy hely ez.
A lányom egész délelőtt
csúszdázott én meg félszemmel figyeltem minden mozdulatát. Csakúgy, mint a
teljes vendégsereg engem, kissé feszélyezett a dolog, néha olyan érzésem volt
mintha meztelen lennék, annyira bámultak az emberek. Persze ha belegondolok
milyen látványt nyújthattam a gipsszel az orrom helyén,
és mélyvörös ( később lila majd zöld ) véraláfutásokkal a szemeim alatt, megdagadt
szájjal, hááááát…..
Éjszaka befutott anya gépe
is, el volt ájulva, persze csak képletesen. Először amikor megpillantott tisztes
távolságba húzódva lányunk mögött, utána a környezettől, amiben első éjszakáját
töltötte velünk.
Erzurum, Otel
Kral,
30 milla Ezúttal már sokkal felkészültebb voltam
Erzurumból, lévén, hogy néhány nap különbséggel immáron másodjára
voltam itt. Tudatosan erre a hotelre esett a választásunk, figyelve a lonli
tanácsaira. Közvetlenül a Yakutiye
medressze parkjának sarkánál található az átellenes
oldalon, bank van a sarkon, be az utcába, s ott van úgy 50m.-rel feljebb a
szálló.
Nem megijedni, mert valóban
úgy van, ahogy a lonli írja, úgy néz ki mint amit félbehagytak, illetve átépítenek ( vagy át akartak
építeni ). Lent az utca frontján készült (készül) az üvegajtós portál, tök
üres a kopár előcsarnok, balra fel egy kis szűk lépcsőn a magasföldszintre
(vagy első emeletre, ezt nem tudtam eldönteni) balra a kis régi recepciós
pult.
Nem beszéltek angolul,
de volt ott egy teázó kedves helyi úriember, aki segített
mint tolmács az alkuban, 45-ről mentünk le az árra. Lift van, szoba standard,
három ágy, tv, normális fürdőszoba, ablakok az utcára. Nem hátrány, mert fentről
láthatod az utca túloldalán parkoló kocsidat, lévén
hogy nincs parkolója a szállónak. Reggeli standard, de itt is a hallban (ahol
a reggelit felszolgálják) egy olyan 2,5-3 m. átmérőjű kivetítős tv. Azon tanakodtunk a nejemmel, hogy ez
itt valami státusz szimbólumféle lehet, minél kisebb az átmérő annál alacsonyabb
a besorolása a szállónak?
Egy biztos, van ennek egy
nagy előnye is, mármint a tv-nek. Utunk
során mindig olyan fél nyolc magasságában keltünk, nyolc után valamivel már
lent reggeliztünk, s közben mindig ment a reggeli híradó, melynek a végén
mutatják az időjárási térképet. Nagyobb városok név szerint felsorolva, mellettük
az aktuális napi várható hőadag. Kajánul mutatom
a nejemnek, hogy odanézz Diyar 36 Urfa 40, csak hogy tudd, hogy mi vár ránk. Reggelijük a szokásos
standard, ha kilépsz a szállóból 5-10 lépés után balra fordulni s máris ott
a piac, finom gyümölcsöket lehet venni reggel és úszik az utca a finom pékáru
illatától.
Dogubayazit, Otel Orta Doga, 40 milla.
Tapasztalatlanság és türelmetlenség, ugyanis nejem nagyon bosszús volt, mivel
még fiatal lévén az
idő, azt vettem a fejembe, hogy nem szállás után nézünk először, hanem kimegyünk
az Iráni határtól úgy 10 km-re található, Noé bárkájára emlékeztető sziklaképződményt
megnézni.( nem a meteor krátert ! )
Ahogy haladunk a határ
felé két irtózatosan megpakolt mikrobusz köré csoportosuló embertömeget pillantottunk
meg az út túloldalán. De szó szerint tömeget, két kocsiban ennyi embert még
életemben nem láttam. Biztos jó embereknek kellet lenniük, mert mint tudjuk,
sok jó ember…. Hárman kiváltak a csoportból és az
út közepére állva heves integetésbe kezdtek. Lassítok, nejem meg azonnal ezerrel:
meg ne állj, nem látod, hogy néznek ki, itt az iráni határ, elment az eszed,
bajba akarsz minket sodorni…stb. Én meg ugye csak
megálltam. Kocsiból ki, mindjárt jönnek mellém és ékes arab nyelven (nem törökül,
azt felismertem) mondják a magukét. Nem értem mit akarhatnak de már fogják is a karomat és vezetnének a kocsijukhoz. Nejem
meg a kocsiból…… Na jó most már mindegy, megyek a
felnyitott motorháztetejű mikrobuszhoz. Oda se férek, annyian állnak körülötte.
Helyet csinálnak, egyikük babrál az ac pumpához
vezető benzincsővel és mutogat miközben bele fúj
szájjal. Ja, értem, tele lehet szmötyivel, ki akarják
fújatni pumpával a tank irányába. Vissza a kocsihoz, mondom a nejemnek, hogy
mi az ábra és megyek hátra a csomagtartóhoz. Jön újra ezerrel a szöveg életem
picinyke törékeny értelmétől, hogy elment az eszed, kinyitod a csomagtartót….
De ha egyszer ott a pumpa? Kiveszem, odaadom, visszamegyünk, babrálnak, kínlódnak,
majd lemondóan visszaadják, nem megy a dolog. Kedvesek, hálásak, szorongatják
a kezemet.
Beszállok a kocsinkba és
megyünk tovább. Én meg hallgatom a rám zúduló szemrehányásokat a következő
fél órában. Sebaj, legalább megvan a programom, nem fogok unatkozni.
Megtaláltam a falut, de
onnan még úgy 6 km-t kellett volna menni hegynek fel, el is indultam ki a
faluból egy eléggé szar úton. Szembe jön velem egy
dolmus, lehúzódok hogy elférjen,
megáll mellettem és ékes török nyelven kérdi, mit akarok arra hol a madár
sem… meg minden. Magyarázom angolul, hogy mi járatban lennék, de vagy az én
kiejtésem szar (előfordulhat, sőt! )
vagy Ő nem tud angolul. Lassan feladom, amikor is eszembe jut, hogy milyen
hülye vagyok, hát ott a kinyomtatott úti programom, abban van
egy kép a helyről. Kihajtom, kezébe nyomom, egyből felvidul és magyarázza
kézzel lábbal, hogy nem jó, nem menni arra. Miért? sugallja egész testtartásom meg ábrázatom, magyaráz de nagyon
én meg nem értem, de szintén nagyon. Besokall, kiugrik a kocsiból leguggol a golfunk mellé és mutatja a föld és az alváz
közötti távolságot. Hja, hát akkor erről le kell mondanom.
Vissza Doguba, előtte még megcsodáljuk néhány kép erejéig a Kis és
a Nagy Ararátot Irán felől nézve. A Kis Ararát nem is látható máshonnan csak
az Irán felőli oldalról.
Szóval a szálló, egy kicsit
már lemenő félben van a nap, nejem morcos, én meg úgy vagyok vele, hogy minél
gyorsabban ki a kocsiból, első szállás ami szembe
jön, aztán majd megnyugszik. Így esett választásom erre a szállodára 50-ről
engedte le a recepciós az árat. 2. emeleti erkélyünkről látni a Nagy Ararátot.
A szálloda éppen a sétáló utca végénél van, egy ki tér sarkában, a piac közvetlen
szomszédságában.
Nem az Ishak pasa szerája felé vezető úton, hanem éppen ellenkezőleg.
Ha befordultam volna jobbra a sarkon, akkor ott vannak a lonli által említett kis szállodák a sétáló (bevásárló) utcában.
Ha kiáll az ember az utca közepére és végignéz az utcán, akkor látni lehet
a távolban a hegyoldalban a 6 km.-re található Ishak pasa palotáját.
Szálloda korrekt, lift
van, háromágyas szoba, hűtővel, tv-vel, normális fürdőszobával. Másnapi reggeli
a félemeleti teremben, a szokásos standard, illetve valami azonosíthatatlan
felvágott is a tányérokon, nem próbálkozunk vele. Nem úgy szegény pincérünk,
ki hozza a csigalépcsőn fel a teáinkat s akkorát
tanyázik a legfelső lépcsőfok előtt eggyel, hogy mehet vissza egy újabb körért.
Az „ebédlő” érdekessége, hogy falain olaj? festmények
vannak, a palotáról meg holmi idilli török életképekről.
Van, Otel
Bayran 35, milla.
Megint csak egy eléggé nehéz nap délutánján estünk be ebbe a szállodába mely
a főutca közepén található.
Muradiye vízeséstől kikanyarodva
szétesett a kipufogónk, úgyhogy Vanig a majd 80
km-es távot egy T52 hangjával
vetekedve tettük meg, főleg az emelkedőkön töltöttük meg a környéket jövetelünk
zajával. Van város határában, Muradiye felől jövet
a baloldalon egy régi gyárépületben, vagy 50 különféle javítóműhely található
lakatostól elektromosig, autómárkánként szakosodva, hát persze hogy volt VW-Audi
szerviz is.
Nevetséges árért kipufogó
lekapva, közdarab behegesztve és visszarakva meglepő szakszerűséggel és végtelen
kedvességgel körítve. Műhely sarkába pillanatok alatt három szék és egy kis
asztal efendi családjának, azonnal teát főztek (nejem szerint állati finomat)
és hideg flakonos ásványvizet tettek az asztalra és semmi üresjárat, céltudatosan
szakszerűen a munka másfél óra alatt megoldva. Kérdem mennyi az annyi, mondják
a fiúk ( ketten voltak ) majd a főnök, átkiabálnak
az eladótérbe ( alkatrészek meg miegymás, ahogy itthon is van az ilyesmi )
kinéz a főnök a nyitott ajtón, hallom hogy kérdi kinek volt a munka, mondják
madzsarisztan efendi, átint, hogy menjek át, úgy
a harmincas éveinek közepén jár, arca csupa mosoly, kérdi 15 jó lesz? Mi az hogy jó, néhány újabb kis üveg magyar pálinka rájuktukmálva, s már mehettünk is tovább.
Szóval hotel, alkudni 45-ről
lefelé, kicsit fennakadt a háromágyas kérésen de végül összehozta, igaz reggeli
nincs benne az árban, a szomszédos vendéglőt javasolta.
Parkolni az utcán, a hotel előtt, sok hely nincs az
biztos. Szoba háromágyas kultúrált, tv, fürdőszoba rendben.
Ha kilépsz a szálloda ajtaján
közvetlenül mellette balra a bejárattól van az a
vendéglő melyet a lonli a városban a legjobbnak
aposztrofált. Este mikor visszatértünk nem is nagyon keresgéltünk, irány enni
a javasolt műintézménybe. Árai a keleten megszokottaknál olyan 20%-al magasabbak,
de fenemód kulturált, ha megfordulsz pincért keresni, mindjárt ott terem három,
kaja tényleg finom és ízletes. Városban, ahogy a várból, a tópartról jövünk
visszafelé, baloldalon egy kereszteződésben (a városi játszótér előtt, Vanda
szakszerűen letesztelt mindent) MM Migros. Végre
kicsit feltöltjük elapadt készleteinket, kártyával simán lehet fizetni, igaz
kissé tanácstalanok a kártya láttán, de a madzsarisztán
itt is nyerő. Hát még akkor amikor pakolok a pénztárnál és már csipog a is a mobilom mert már jön is át hogy mindez forintban mennyi,
a pénztárok ellenőre nem is nagyon érti a dolgot, elmagyarázom neki, hogy
hogyan is működik az egész, csóválja a fejét, nem hisz a szemének meg a számoknak,
de azóta magasabban lehet az ázsiónk ha ilyen varázslatra is képesek vagyunk.
Tatvan, Otel
Ürgün 24 milla. Alkudni, mert
ennyit sem ér, 35-ről jöttünk le az árral. Első emeleti szoba, török körutunk
leglepusztultabb helye, csak hideg vizes mosdókagyló volt a szobánkban, 3
ágy, semmi más, fülledt meleg, légkondi meg semmi,
fürdőszoba és wc közös a folyosón, de a fürdőben
van melegvíz.
Reggeli standard, itt kapunk újságpapír „asztalterítőt”
melyet sokáig emlegetünk később az utunk során, ettől nejem kissé kiakadt,
de mondtam neki, hogy úgy fogja fel mint egy helyi
kuriózumot. De a célnak megfelel, hiszen másnap reggel innen megyünk fel a
13 km-re található Nemrut hegy krátertavához, mely
a világ második legnagyobb!!! Hidegvizű krátertava.
( érdemes felmenni, sőt ha valaki reggel korán megy
fel a vulkáni kúp oldalán, az úton találkozhat egy csomó teknősbékával, szabályos
„rajzás” volt aznap reggel, lányunk nem kis örömére).
Maga Tatvan
rémunalmas hely, s a hotel, habár nem fekszik messze a tóparttól, olyan három
utcasaroknyira, de a mögötte levő utcák valamilyen szemétlerakó környékére
emlékeztettek, megpróbáltunk kimenni a tópartra de egy idő után, feleségem
erőteljes unszolására e tervemet feladtam.
Siverek, Otel
Karahan 20 milla. Na ez egy
remek hely, nem a szállás miatt, hanem a konyhája miatt, valami príma kaját
és reggelit lehet náluk enni. Egyébként ez az egyetlen szálloda a városban,
kétszer is körbejártuk de mást nem találtunk, kint van a központtól kissé
távolabb.
A városka (falu) azért
fontos számunkra, mert ha valaki Diyar felől jön
s a „fejekhez” szeretne átmenni a víztározó Kahtai
oldalára, akkor Iskeleri felé menjen (kb. 42 km.
Siverektől, jó minőségű aszfaltúton) nem messze a falu előtt
van egy leágazás, ki van táblázva, egy helyi kis komp az Atatürk víztározó
felső végénél napi 4-6 járattal, mi a reggeli elsőhöz mentünk le. Nem kell
körbemenni, komoly időmegtakarítást jelent, arról nem is beszélve, hogy csodálatos
kép fogad a hegyek közé szorított víztükörről, ahogy az út meredeken ereszkedni
kezd a hegyoldalról a kis komphoz. Barátságos emberek, kis bódéval a vízparton
(tea, ücsi, meg miegymás) s pontosan érkező!! kis nyitott komphajó, kb. 15 perces
hajóút át a másik oldalra.
Szálloda standard, egy
nagyon bágyatag alku után, 25-ről mit alkudjon az ember, igaz a reggeli nincs
benne az árban. 3 ágy, semmi légkondi,
kielégítő fürdőszoba zuhanyzóval, felettébb érdeklődő recepcióssal.
Fenemód nem zavarta az
ürgét, miközben én tusoltam, benyit a szobába, megcirógatja gyerek arcát,
megkérdi mit majszol, megkóstolja majd egy minden rendben,
kell-e valami felkiáltással angolosan távozik. Feleségem meg a melegtől kissé
ledér öltözékben áll bambán a szoba közepén, kilépek
a fürdőszobából, meséli mi történt én meg fuldokoltam a röhögéstől. Legalább
kettőnknek már biztos jó napja volt, a recepciósnak meg nekem. Azért éjszakára,
habár résnyire nyitva hagytam az ajtót had legyen
már egy kis huzat, mert vágni lehetett a hőséget a szobában, szóval biztos
ami biztos alapon odaraktam egy párizsi barikádot két puffból összerakva és
én feküdtem az ajtó felől hadd érje egy kis meglepetés ha megint látogatni
támadna kedve.
Amúgy meg ezen az estén
fejtette le a vasálarcot, akarom mondani gipszálarcot az orromról a nejem,
mert letelt a kijelölt idő, meg amúgy is már baromian
viszketett alatta. Igaz másnap azt hittem, hogy a szemüvegem valami fatális
véletlen folytán ólommal lett bélelve annyira nyomta az érzékeny orrnyergemet.
Szóval kaja, a szálloda
alsó traktusán restaurant, de abból a fajtából amilyet görögben szoktam látni,
vagyis semmi extra cécó, standard berendezés de a séf az
nagyon érti a dolgát. Odamész a nagy hűtött pulthoz, rámutatsz a kiválasztott
húsra és várakozol. Aztán jön a kulináris élvezet. Ennyi.
Kahta, Kommegane
Pansyon,25 milla. Ó igen, a városban van jó
néhány szálloda, hármat mi is felkerestünk, de valahogy nem volt egyik sem
az igazi, s nem elsősorban az áruk miatt, valami másra vágytunk. Nejem lapozgatva
a lonlit, kérdi, miért nem próbáljuk meg ezt a panziót,
a könyv szerint jó a reggelijük (ekkorra már nagyon utálta a standardot).
Nem kell keresni a helyet, abban az útkereszteződésben van, a saroktól nem
messze, mely út kivezet a városból a hegyek felé, ( Cendere bridge, Arsmenia stb. ).
Árnyas betonozott udvar,
asztalokkal s tele hátizsákos turistákkal.
35-ről indult az ár, 3 ágyas szoba, zuhanyzóval wc-vel. Ennyi, semmi
extra de ezt megbízható minőségben. Recepciós fiatal srác kissé félvállról
kezelt. Nem ez nem igaz, legalábbis így nem, inkább volt egy kellemetlen érzésem,
gondoltam talán az alku miatt lehet, de hát nem erősködtem én különösebben
az alku közben, Katinak tetszett a hely, akkor meg minek tenném az agyam.
Információt kértem tőle,
de azt is a legudvariasabb formában, hogy hogyan lehet a fejekhez feljutni,
milyen az út stb. erre amúgy foghegyről közli, hogy 2-kor indul a kocsi, 50
€a long trip, 30 a short trip . Mondom neki, hogy,
kösz de saját kocsival vagyok, erre úgy lekezelően közli, hogy akkor minek
rabolom az idejét és hátat fordít nekem. Hú, erre
bedurrant az agyam, kérdem hol a főnök, közli nincs itt. Mondom neki adja a telefonszámát mert beszélni akarok vele. Mondja nem kell, ott jön az ajtón befelé. Bedurrant aggyal
lépek oda, nagy behemót ember, olyan 130 kilós, széles vigyor és törökül kérdi
a sráctól mi van. Valamit hadovál a fiú, de nem fejezi be, mert
a főnök kérdi kié a madzsarisztán golf (ennyit már
megért az ember törökül is)
Rám mutat a fiú, a behemót meg lép felém én meg
már keresem a szavakat, hogy kiöntsem a bilit, az ürge meg átölel és mondja
”gyere madzsar, gyere”. Mit lehet erre tenni, meglepetés
nagyobb, mint a sérelem, kíváncsi vagyok honnan ez a marha nagy szeretet.
„Viszki van? nagyon szeret viszki” mit lehet erre
mondani. Van. Kocsiból be a Grant’s-ot leülünk dumálni,
jó az angolja.
Ő a panzió menedzsere már
10 éve, 5 éve van egy magyar barátnője, Budapest nagyon szép, kétszer volt
már itt nálunk, és Ő a falu egyetlen örménye, nincs más keresztény a környéken.
Utasította a sofőrt, egy áldott jó lelkű török fiút, hogy szem elől ne veszítsen
bennünket ( két japán meg egy francia csaj volt az utasa ) menjünk a panzió
kocsija után, mert long trip-et
csinálnak. Így is tettünk ( később még Urfában ránk dudált és Harranban
meg is ittunk egy
sört is a 46 fokos nagy melegben )
Este 9 felé értünk vissza a „fejektől” ott az örmény, már szélesen mosolyog,
elő a pia, mi nekiálltunk vacsorázni, sofőrgyerek is odaült és megismerkedhettem
a török élet rejtettebb dolgaival melyeket turistaként nem észlel az ember.
Család nőtagjai kidőltek, mi még éjfél utánig folytattuk a csevelyt.
Hja, amúgy a reggelijük
tényleg kitűnő, standard de mégis, talán a környezet is fokozza az íz hatást
(udvar, árnyék, zöld vesz körül stb.) Ha magyarként arra tévedne valaki, nyugodtan
frissítse fel örményünk emlékezetét a piros Golfos magyarra hivatkozva, biztos
meleg fogadtatásban részesül.
Gaziantep, Otel
Kaleli, 45 milla. Péntek este,
800 ezres nagy város, ennek megfelelően a szállodák
nagyon tele voltak, megpróbáltam két olcsóbb hotelt a lonli alapján, de full volt mindkettő,
így egy árkategóriával feljebb és a központban próbálkoztunk. Az első 50 milla,
és nem engedett az árból, a második a fent nevezett hotel is ennyire tartotta
de ideadta a 3 ágyas légkondist
reggelivel a végén 45-ért is. Főutca felső végén, kis mellékutcára nyílik
a főbejárat, van néhány kocsinyi parkolóhely a szálloda előtt. Tetőteraszos
vendéglő a legfelső szinten, jó és ízletes kajával. ( este
egy kicsit ott romantikáztunk ) Nagyon finomak az előételeik, odatolják az
asztalod mellé a kis zsúrkocsit, aztán válogathatsz. Reggeli a recepció melletti
teremben, szokásos standard. Szoba, fürdőszoba árral arányos, új, s kifogástalan,
színes tv, balkon az utca felé eső oldalon.
Göreme, Motel……..30 milla. Ez jó, nagyon jó, ugyanis
immáron a második éve, hogy náluk szálunk meg, előző évben
a kertben kempingeztünk, de a nevük az nem megy. Este fél 10 lévén nem volt
kedvem babrálni a sátorral, fiatal srác emlékezett ránk tavalyról,(a piacon
bevásárolt cuccaikat szállítottam a falu szélétől a motelig tavaly) ideadta
a szobát két éjszakára napi 30-ért. De a neve az nem megy, de ahogy közeledtünk
Kayseri felől átjöttünk Avanoson, tehát ha Avanos felől jövünk, akkor Göreme
falu szélső házaitól kb. 1 km-re az út jobb oldalán, a pusztában szinte, mellette
is van egy motel (hotel) valami dunához (vagy virághoz)
hasonló neve van a motelnek, de nem ez a lényeg. Onnan lehet tudni, hogy jó
helyen jár az ember, hogy csak egyedül nekik van feszített tükrű úszómedencéjük
a környéken (a szomszédból is idejártak fürödni) Kb. 9 szoba van az úszómedence
mögötti területen egy sorban. Reggeli standard, kiegészítve vajjal!! és dzsemmel a különálló faházikóban
mely vendéglőként is szolgál. Na ha Tatvanban az asztalra tették az újságot
itt a kajákat terítették le vele, hogy ne szálljon
rá a sok légy. Ez van, de amúgy jó kajájuk, csak a nejem ne akadna ki néha
az ilyesmiken.
Beysehir, Otel
Park,
25 milla. Kis város az azonos nevű tó partján. (
érdemes nagy sétát tenni a tóparton, nagyon hangulatos ) A
szállodát a lonli ajánlása alapján választottuk
ki. Régi épület a tóparthoz közel, földszinten vendéglő, melynek terasza a
folyópartig nyúlik, emeleten régi szobák, tiszta ágyneműkkel, normális fürdőszoba,
nagy erkély mely a nagy fákkal árnyékolt hátsó kertre nyílik. Az épület (
belülről ) úgy néz ki mint amin utoljára valaha réges-régen
még az ősidőkben csinálhattak vajmi állag-megőrzési munkákat. Parkolni az
épület utca felőli frontján lehet, majd néhány kőlépcsőn felmenni és balra
ott a régi recepciós pult. Kedvesek, lehetett alkudni, reggeli benne volt
a szoba árában.
Este náluk vacsoráztunk,
kiültünk a folyóparti teraszra, ki kell próbálni a grillezett gombát, valami
Isteni, kis gombafejek kalapjába sajtot reszelnek is
úgy megsütik. Lányunk nem akart már megint húst enni, így kértünk neki egy
adagot. Kiderült ez ott előételnek minősül, ameddig babráltak a főkajával
kihozták a gombát. 5 kis fejet, anya is, apa is, Vanda is evett belőle, összenéztünk,
ez baromian finom. Pincért rögvest ide, mondjuk hozzon még 3 adagot, kicsit elkerekedett a szeme, mi
lesz a főkajával? Megnyugtattuk, nem kell aggódnia, csak vezesse fel a gombákat.
Gombáknak nem kell sok idő a grillen, kihozta, lecsaptunk rá, a pincérfiú
áll bátortalanul egyik lábáról a másikra s bizonytalanul kérdi, hogy a főételt
hozhatja-e Mondjuk persze, de visszafelé hozzon még egy gombát csak úgy extraként.
Na vacsora lezavarva, jelzem fizetnék, ceruza kézben,
számol majd megáll s fején szerteszét szaladó óriási vigyorral kérdi: több
gomba biztos nem lesz? Eszem azt a jópofa kis agyadat.
Lemegyünk reggelizni, ugyanaz
az asztal (az ember legyen következetes, ne zavarja össze a kedves személyzetet)
mit ad Isten, ki jön ki az asztalunkhoz, na ki…?
Vajon mikor aludt szegényke? Mondjuk kahvalti ( reggeli ), kérdi : nem gomba? és
mosolyog hozzá. Emberes borravalót kapott. Csak úgy. A gombákért.
Denizli, Denizli
Pansyon, 20 milla. Szintén lonli alapján, ahogy jön be az ember a városba a tavak felől,
a jobboldali városrészben található. Jobbról elhagyni a Lunaparkot, utána nem sokkal balra jelzik a leágazást a centrum
felé, ezen is túlhaladva, lesz egy nagy kereszteződés, ott kell letérni. Bizony
kicsit tekeregni kell a kis utcák szövevényében ( de a főútról lekanyarodva,
egy nagy vendéglő van a sarkon, a kis utcák kereszteződéseiben már ki vannak
téve kis táblák melyek az irányt jelzik a panzió
felé ). Csendes kis hely, reggeli nincs az árban, szobák a szomszéd hátsó
kertjére nyílnak, tiszta normális ágynemű, igaz törülközőket külön kellett
kérni, biztos akkor zavarodott össze a szimpatikus tulaj, amikor ragaszkodtam
a három ágyas megoldáshoz. WC és tusoló kint van a közös folyosón, de a földszinten
csak még egy (kétágyas) szoba volt.
Kedves háziúr a tulaj,
kissé megkavartam szegénykét, mert váltig hajtogatta, hogy 35 milla egy éjszakára. Mondom az nem
létezik, itt a lonli ( érdekes, egyből tudta hogy mi az ! )
kinyitom, mutatom mit ír a panziójáról. Hümmög egy
kicsit majd azt mondja, OK ha ez áll a könyvben akkor rendben. Kedves, rendes
és segítőkész, az emeleten laknak a feleségével, lehozta a fényképes szőnyegalbumot,
hogy mi mindent készítenek a családban, főleg akkor lett igazán büszke, amikor
megtudta, hogy a nejem szőnyegtervezést tanul, így legalább egy hozzáértő
lapozgatta a gyűjteményét.
Turunc, Yusuf
apartmanháza, 30 milla/nap.Marmaris-al úgy voltunk, hogy nagyon turistasiló benyomását
tett ránk, szóval bármit csak ezt ne döntöttünk azonnal. Kiautóztunk a Datca
félszigetre, mentünk vagy 20 km-t. sehol semmi, kínunkban lefordultunk balra, találtunk is egy
kis falut néhány házzal meg homokos parttal de nagyon fújt a szél, sok volt
a szörfös, szóval nem tartott sokáig összerakni, hogy nem ez lesz az utolsó
5 napunk tengerparti nyaralásának célállomása.
Térképet böngészve láttuk,
hogy van egy kis eldugott falu DNY-ra Marmaristol a földnyelv kis öblében, csak éppen valami Istentelenül
kanyargós szerpentines út vezet oda ( a parton Marmarisból
nem is lehet lemenni másképp, csak ha megmássza az ember a hegyet és egy meredek
szerpentinen leereszkedik a kis halászkikötőbe, kishajók
járnak át Marmarisból, hozzák a fürödni vágyókat
). Aki szereti a nyugis helyeket, az ide menjen, igaz hogy ha csillagtúrázni akar, akkor oda-vissza mindig meg
kell másznia a szerpentineket, de garantálom a harmadik út után már nem is
tűnik olyan hosszúnak!
Egyébként a falu kimondottan
nyaralóhely, amolyan igazi görög hangulatú turistahely ( csak nem olyan hangos ) Apartmanházak
és szállodák sorakoznak végig a parton és a parttal párhuzamos utcákban. Yusuf háza a fő (sétáló) utca közepén található, talán nincs
is neve a háznak, de a tulaj egy világverő fazon, igazi görög. Ilyet állítani
egy törökről merő szentségtörés de ez akkor is így van. Széles és hangos gesztusok,
állandó vidámság, ha meglát az utcán már messziről
kiabál, hadonászik, köszön, este kiül a kis vendéglője elé és dumál, dumál,
dumál, ki nem fogy a szóból és örül mindennek. Tisztára mediterrán fazon,
szóval örül az életnek de nagyon.
A ház új, két szint, hátul
kert fűvel, kutyával, grillsütővel. Első délután csekkolok
be mindjárt közli velem széles vigyorral „ My house is your
house” akkor látott először. (nemhogy a háremét
ajánlaná inkább ilyen nagylelkűen! ) Egyébként meg
soha nem volt tolakodó. Egyik este Fenerbahcse meccs
volt a tv-ben, nézték vagy 20-an, bajnokok ligája selejtező (azt hiszem talán
román csapattal), jövünk a sétából, odaszólok neki: mi van, mennyi az eredmény?
Fején körbeér a vigyor, s közli: mi vezetünk 3-0-ra! Mármint mi( mint királyi
többes ) kérdem, Ő meg csak vigyorog, de egyből érti a poént, ráteszi a vállamra
a kezét és vigasztalólag közli: nyugi lesz még
a magyar foci is jó, hiszen Mészöly is nálunk edzősködött. Nem akartam
nagyon elkeseríteni, hogy lehet (sőt) hogy a kisfia már bőven felnőtt férfi
lesz s a mi focink meg még mindig csak….
Szóval kissé elgaloppozta
magát az árral, nagyon nem, mert előtte három apartmant is megnéztünk, s napi 50 milla alatt nem volt ajánlat sehol. Felvezet nyitásnak 55-öt,
megmutatja a szobát ( külön háló, nappali, akkora konyha
étkezővel hogy lézengtünk benne, full extra
új fürdőszoba, légkondi, erkély a sétáló utcára,
külön erkély a konyhán is, szóval csúcs a kégli ) csak hát mondom neki annyi
pénz nincs a világon. 5 éjszaka, szóval kellene valami normálisabb ár. Második
körben már meg is egyeztünk. A ház mögött, a kert kerítése mellett lehet parkolni,
estére ugyanúgy lezárják ott is a főutcát, mint ahogy görögben szokás. Kellemes
öböl, nyugodt, langymeleg vízzel, szóval Isteni gyermekparadicsom.
Gelibolu, Otel
Yelkenci, 25 milla. Ebben a hotelben
immáron két egymást követő évben szálltunk meg. Ahogy bemegy az ember Gallipoliba, egészen a főtérig (ott van a kompkikötő is),
átmenni a kis belső halászkikötő túlsó oldalára, s ott van a hotel jobbra
hátul a halászkikötő sarkában. Két emeletes, régi épület, de valamiért (talán
kabalából) felkerestük másodjára is.
Szobák alap felszereléssel,
semmi extra, régi hotel. WC és fürdőszoba kint a folyosón, reggeli nincs az
árban. A hotel mögötti koszos udvaron lehet parkolni, ha valaki kocsival érkezik.
Amiért szimpatikus a falu, a remek és friss, Isteni halkajákért be kell ülni
a kikötői vendéglők bármelyikébe (van összesen vagy 4 talán), igaz valami
már ott is nagyon megváltozott. Tavaly már a tavalyelőtti ár 2,5-szereséért lehetett ugyanazt a vacsorát elfogyasztani, kissé
ledöbbentünk az árnövekedésen de Kappadokiában is
majdnem duplázódtak az árak a vendéglőkben.
Edirne, Otel
Saran, 50 milla. Kellemetlen
szájízzel távoztunk másnap Edirnéből s ezért e hotel
volt a felelős. Hotelt kerestünk a belváros közelében nem akartam megint a
Fifi kempingből bejárogatni, mint előző évben tettük.
Szóval a fentnevezett szálláshely a régi karavanszeráj
közvetlen szomszédságában van az Eski dzsámi mögötti
piac mellett. Beparkolok a hotel mögé, fizetős parkoló, de a hotel részére
ingyenes. Be a recepcióra, látom nem a 20-30 millás
kategória, kérdem mennyi egy háromágyas, válasz jön 40. Mondom olcsóbban?
Nem, feleli árengedmény nincs, kérdem itt a közelben olcsóbb van-e, mondja
lefelé az utcán úgy 100 m-re van egy.
Kimegyünk, tikkasztó a
meleg, dél van, megyünk vagy 300 m.-t és kérdezősködünk, senki nem tud a közelben
semmit, fáradt és nyűgös vagyok (mint mindig, ha hazafelé indulok a nyaralásból, hiába hosszú
lesz a következő nyaralásig) nejem mondja, menjünk vissza egy éjszakára jó
lesz az is. Na visszacaplatunk, mondom maradunk Önöknél, mert nem találtam
a másikat amit mondott, széles vigyor és közli 50
milla és reggeli nélkül. Mondom kissé indignálódva, hogy fél
órája még csak 40 volt. Volt, mondja rezignáltan. Mit tehettem, én is rezignáltam
vettem tudomásul. Amúgy jó, mondhatnám elegáns szálloda, légkondis szobákkal, tiszta és szép fürdőszobával.
Na de azért valami más is legyen ide
a végére. Ha valakinek kedve támadna a sok kebab
után valami hazai kajára hasonlító étket is magához venni, akkor tegyünk egy
rövid kis sétát. Az Eski dzsámit majd az Atatürk
parkot elhagyva, annak sarkánál balra fordulva, jobbról a fedett bazárt elhagyva,
lefelé tovább az utcán és balról a cukrászda után lesz egy sarkon (a régi
török fürdő magasságában) egy vendéglő, roof gardennel (tetőterasszal) egészen kiváló tavuk sinitzel-t (rántott csirke) lehet enni náluk. Tavalyelőtt
még csak egy vendéglőcske volt, most már halételeket és minden egyebet is
felszolgálnak, igaz kissé itt is felmentek az árak. Tavalyelőtt nagyon jót
ettünk a hotel Park melletti alagsori (vagy pince) vendéglőben is. Kemence
a pidékhez valamint finom húsételek.